A német nyugdíjasok menedéke lett Magyarország
„Valahogy az volt az érzésed, hogy másodosztályú állampolgár vagy, csak azért létezel, hogy dolgozz és fizess.”
„Valahogy az volt az érzésed, hogy másodosztályú állampolgár vagy, csak azért létezel, hogy dolgozz és fizess.”
Az Arab Barometer legújabb közvélemény-kutatása szerint Észak-Amerika és Nyugat-Európa a legnépszerűbb célpont.
Hangzatos bejelentést tett a svéd migrációs miniszter, miszerint az év első felében többen vándoroltak ki az országból, mint amennyien tartózkodási engedélyt kaptak.
Az Európai Unió statisztikai hivatala pontos adatot közölt arról, hány honfitársunk él más tagállamban, de az is kiderül az adatokból, hogy számuk évek óta stagnál.
Németország mára már egyszerre vált kivándorló- és bevándorlóországgá.
A Nyugat kötelessége a jelenlegi elvándorlási tendenciák megfordítása.
Bencsik Gábor regénye a háborúknak kitett drámai asszonysors története.
A nemzetpolitika elképzelhetetlen gyerekek és fiatalok nélkül, ezért a magyar kormány azon dolgozik, hogy javítson a demográfiai mutatókon.
Leginkább Olaszországban és Németországban próbálnak szerencsét.
Minden hazai és nemzetközi statisztika azt mutatja, Magyarországon kimondottan alacsony az elvándoroltak aránya.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Csaknem 5-ös magnitúdójú földrengés pattant ki hazánk szomszédságában.
A Fidesz EP-képviselője kiemelte: az európai villamosenergia-piacon mára mindennapossá váltak a súlyos problémák.
A Liverpool legendája újabb nevet dobott be, aki szerinte van olyan jó, mint Szoboszlai, de talán is jobb is szerinte.
A szlovák miniszterelnök szerint erkölcsi alapja van a lépésre.
Az M1 felülete felett még hétfőn délelőtt vették át az irányítást.
Ameddig lesz kereslet a cigarettára és kábítószerre, addig a csempészek sem állnak le.
Donald Trump is ultimátumot adott a Hamásznak.
Az SZVR szerint a provokációt orosz gyártmányú tengeri aknák felhasználásával követhetik majd el egy külföldi hajó ellen.
Új írással jelentkezett Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, amelyben Európa és Németország sírásójának nevezte Angela Merkelt.
A görög Szantorini szigetén több száz utórengést észlelték az 5,3-es erősségű földrengés után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.