A következő történet két, egymástól nagyon eltérő közösség története: a Jordán Hásimita Királyságban és az Izraelben élő keresztényeké – a különbség pedig meglepő. Jordániában a keresztényeket szívesen látják, a királyi család különleges pártfogását és védelmét élvezik. Ezzel szemben Izraelben zaklatással és olykor tényleges erőszakkal kell szembenézniük. Papjaikat leköpik, szertartásaikat időnként megzavarják, templomaikat, szobraikat és emlékműveiket graffitivel vagy egyéb módokon rongálják meg.
A demográfiai tendenciák mindkét országban azonosak.
A keresztények számának rohamos csökkenése az egész Közel-Keleten tapasztalható. Kiváltképp a fiatalok emigrálnak jobb és biztonságosabb élet reményében a Nyugat felé: az EU-ba, az Egyesült Államokba, Ausztráliába vagy akár Magyarországra, amely a világ minden tájáról fogad üldözött keresztényeket.
Sajnos a Szentföldről való menekülés vágyát egyre inkább osztják szüleik is, akik nem látnak sok jövőt sem maguknak, sem családjuknak a háború, instabilitás és gazdasági hanyatlás sújtotta régióban.
A régió keresztényeinek jövő iránti pesszimizmusát igazolta az a sok interjú és beszélgetés is Jordániában, Izraelben és a Palesztin Hatóság területén, amelyet a Danube Institute, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Hungary Helps által támogatott kutatócsoport készített, ahol egyházi vezetőkkel, kormányzati tisztviselőkkel és különböző hátterű hívő keresztényekkel beszélgettünk, az általam vezetett csapat tagjaival, Kocsis Gabriellával, Potsay Zillével és Logan Westtel pedig nemrég tértünk vissza Budapestre.
A kutatás Jordániában kezdődött, Ammánban és két közel fekvő keresztény városban. Akárcsak a csoport iraki Kurdisztánban végzett korábbi kutatása során, a keresztények tényleges számát Jordániában is nehéz felmérni. A jordán kormány adatai szerint a keresztények a lakosság hat százalékát teszik ki.
Más források alapján ez a szám nem több három százaléknál, azaz a keresztények száma 250 ezer–300 ezer főre becsülhető. Az egyházi vezetők elmondása szerint azonban a tényleges szám még ennél is kevesebb, és folyamatosan csökken a kivándorlás és a keresztények muszlim társaikénál lassabb természetes növekedése miatt.
Különösen aggasztók ezek a számok Jordániában, egy olyan országban, amely a nyugalom és béke szigete tudott maradni a háborúkkal, feszültségekkel sújtott régióban. Egy olyan országban, ahol a királyi család nyilvánosan is megerősítette támogatását az ország keresztényei számára. II. Abdullah jordán király úgy nyilatkozott, hogy
a jordániai muszlimok és keresztények egy családot alkotnak, közösen dolgoznak az ország nemzeti érdekeiért, a jólét és előrehaladás céljával.
A jordániai keresztények feltűnően sikeresek a gazdasági életben. Különböző vallási vezetők arról számoltak be, hogy az ország gazdaságának körülbelül harminc százaléka keresztények kezében van. A keresztények biztonságban érzik magukat Jordániában, és mindenki, akivel beszélgettünk, mélységes szeretettel és valódi hűséggel nyilatkozott a királyi családról.
Néhány keresztény család sikere ellenére azonban a gazdasági realitás elkeserítő, kiváltképp a fiataloknak, függetlenül attól, hogy keresztény vagy muszlim. A jordániai statisztikai hivatal szerint a munkanélküliségi ráta valamivel magasabb mint húsz százalék, a nők körében pedig több mint harminc százalék. Sokatmondó adat, hogy a húsz-harminc év közötti fiatalok munkanélküliségi rátája jelenleg 53,5 százalék. Marwan Muasher közgazdásszal, volt izraeli és amerikai nagykövettel készített interjúnk alapján ez a ráta túlzó, mivel sokan dolgoznak az informális gazdasági szektorokban. Ez, ha igaz is, a probléma valódiságán nem változtat. A fiatalok nem azért fejezik be az iskolát és az egyetemi képzést, hogy taxisofőrök vagy pincérek legyenek – ez áll a kivándorlás és a jordániai keresztény népesség folyamatos csökkenése mögött.
Az Izraelben és a Palesztin Hatóság területén élő keresztények hasonló gazdasági problémákkal küzdenek, de ezekhez még hozzáadódnak a fenyegetések, zaklatások és az erőszak olyan szintje, amely Jordániában ismeretlen. Az október 7-i Hamász-terrortámadás előtt ezek az incidensek eljutottak a nemzetközi médiába, az izraeli kormány nagy bosszúságára,
amely a külföldi keresztényeket, különösen az amerikai evangélikusokat a leglelkesebb támogatói között tartja számon. Azt gondolhatnánk, hogy a Hamász által elkövetett erőszak és a gázai háború szörnyűsége miatt ezek a támadások alábbhagynak, de valójában inkább csak felerősödtek. A tel-avivi székhelyű Religious Freedom Data Center szerint – amely nyomon követi és rendőrségnek is jelenti az incidenseket – ez az anomália a keresztények és a Hamász között egyenlőségjelet tevő graffitik megjelenésével lehet összefüggésben.
Az incidensek, amelyek közé tartozik a papok leköpése, a vandalizmus, valamint a verbális és fizikai bántalmazás, egy ideje egyre sűrűsödnek. Francesco Patton ferences kusztos, azaz a szentföldi keresztény helyek őrzője szerint
a fordulópontot a 2018-ban elfogadott alaptörvény hozta, amely Izraelt a zsidó nép nemzetállamának nevezte meg: ez zöld utat adott a szélsőségeseknek, hogy a nem zsidók ellen forduljanak, elsődleges célponttá téve a keresztények templomait, papjait, szerzeteseit.
A támadások szétszórtan történnek, de különösen Jeruzsálem óvárosában, az Olajfák hegyén, valamint a Palesztin Hatósághoz tartozó Betlehemben és környékén jellemzők, beleértve Beit Sahurt és Beit Dzsalát. Ezeken kívül Haifában is történtek incidensek. A támadások jellemzően templomokat, kolostorokat, körmeneteket céloznak, de a célpontok között szerepeltek lengyel és palesztin apácák csoportjai is. Gyakorlatilag minden izraeli zsidó, akivel beszéltünk, elszórt és jelentéktelen akciónak tekintette ezeket, de ez a hozzáállás apránként kezd megváltozni, többek között Yossi Eli videóriportja hatására.
Sok izraeli úgy véli, hogy az elkövetők mentálisan betegek, de ez korántsem igaz. Az ultraortodox vagy telepescsoportból származó elkövetők nem betegek, hanem szélsőségesek.
Talán a legfelkavaróbb esetek a fiatalok, sőt egészen kis gyerekek, akik a köpködésen túl olyan nyilvánvalóan a szüleiktől eltanult szlogeneket kiabálnak, miszerint „A keresztényeknek el kell takarodniuk a zsidó államból!”.
Az örmény egyház kiemelt célpont volt, bár az örmény egyházi vezetőkkel készített interjúink alapján ez nem az örménységüknek tudható be, sokkal inkább az örmény templom és szeminárium elhelyezkedése miatt. Mindkettő az óváros örmény negyedében található, közel a Siratófalhoz, így a vallásos zsidók számára frekventált helyen. Az örmény papokat leköpték és megtámadták, körmenetüket megzavarták, a templomot, temetőket pedig megrongálták. Még 2023-ban is történt egy fizikai támadás az Óvárosban található, többnyire örmény vendéglősökkel teli Taboon borbárban.
A vallási vezetők szerint a rendőrség lassan reagált ezekre az incidensekre. Yisca Harany, a Religious Freedom Data Center alapítója azonban azt állította, hogy az együttműködés a hatóságokkal sokat javult az elmúlt időben.
Jichák Herzog izraeli államfő határozottan elítélte az ilyen cselekményeket, Benjámin Netanjahu miniszterelnök pedig az amerikai evangélikusok nyomására megerősítette, hogy támogatja az izraeli keresztényeket.
A kormányfő jóakaratának megnyilvánulásait azonban nagyban aláássa, hogy kabinetjében olyan rasszista szélsőségesek vannak jelen, mint Itamar Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter, aki nyíltan támogatja az ilyen erőszakos cselekményeket, akárcsak Arieh King, Jeruzsálem alpolgármestere, aki részt vesz az amerikai evangélikusok elleni erőszakos tüntetéseken a Siratófalnál, és erőszakra buzdít a King of Kings messiási zsidóság ellen.
Az izraeli lakosság kevesebb mint két százaléka keresztény, ami talán összesen 185 ezer embert jelent. További 47 ezren élnek a Palesztin Hatóság területén, beleértve a körülbelül ezer Gázában élő keresztényt. Az ő helyzetük már október 7-e előtt is rettenetes volt, a gázai háború következtében pedig mostanra egyenesen katasztrofális.
Az egyházi személyek arról számoltak be, hogy a keresztények, ahogy vízumhoz tudnak jutni, már mennek is Nyugat felé. A gázai keresztényekre pedig, a többi gázai lakossal együtt, a száműzetés vár.
A régió iszlám államaitól eltérően ráadásul az izraeli parlamentben, a kneszetben nincsenek keresztények számára fenntartott helyek, így még attól a szimbolikus képviselettől is megfosztják őket, amit a Közel-Keleten máshol a keresztényeknek biztosítanak.
Mind Jordánia, mind Izrael – más-más okokból – része tehát a nagyfokú közel-keleti elkereszténytelenedési tendenciának.
Sok egyházi személy attól tart, hogy egy-két generáción belül a kereszténység, akárcsak előtte a judaizmus, diaszpóravallássá válik – száműzetésbe kerül szülőhelyéről.
Ebben a sötét jövőképben az ősi keresztény templomok, szentélyek és műemlékek pusztán zarándokhelyekké, üres múzeumokká válnak, a szertartások élő és vibráló helyszínei helyett.
Ennek megakadályozása elsősorban a békésebb környezet és a jobb gazdasági helyzet megteremtésével lehetséges, ami a világ minden nemzetének, különösen a keresztény Nyugatnak kötelessége. Lehetetlenek ugyan nincsenek, de a jelenlegi keresztény elvándorlási tendenciákat nézve azok megfordításához nagy hitre van szükség.
A szerzők: Jeffrey Kaplan amerikai akadémikus, a Danube Institute kiemelt vendégkutatója és Kocsis Gabriella, a Danube Institute gyakornoka
Borítókép: A virágvasárnapi körmeneten részt vevő keresztény zarándokok vonulnak a jeruzsálemi Olajfák hegyén 2022. április 10-én (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)
