Az előadások miatt érdemes Kolozsvárra menni?
A külhoni magyar teátrum mozgalmas évet zár.
A külhoni magyar teátrum mozgalmas évet zár.
A debreceni Deszka fesztiválon szerepel az előadás.
A színházi világnapra készül a teátrum.
December 15-én, pénteken este 8 órától a délvidéki Nyári Mozi Színházi Közösség előadásában lesz látható a Csodálatos hétköznapok című mozgásszínházi produkció.
A kísérőprogramok is számos érdeklődőt vonzottak.
A parlamenti államtitkár szerint 1956 a hit, a remény és a szeretet együttállásának kegyelmi pillanata.
Tompa Gábor a művészetek átpolitizáltságának veszélyeiről.
Zenés előadások, klasszikus és kortárs szerzők művei egyaránt várják szeptemberben a színház közönségét.
A Színházi Kritikusok Céhe idén 44. alkalommal adja át a Színikritikusok díját.
Kolozsvári társulat a színházi olimpián.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.