Magyar Levente hétfőn a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett október 23-i megemlékezésen rámutatott: felemelő érzés a magyarság össznemzeti ünnepét a külhoni magyarok körében megülni, akik anyaországi nemzettársaiknál sokszor mélyebben, tudatosabban és példaértékű méltósággal ápolják nemzeti örökségüket.
Kifejtette:
a közép-európai népeknek – és a magyaroknak kiváltképp – sokkal intenzívebben benne élnek a történelemben, mint a „kevésbé hányatott sorsú európai népek”: a múlt lezáratlanságának érzésével kell együtt élniük, a sztálinista terror, a kitelepítések, a második világháború pusztítása, a zsidóüldözések emléke és a szétszakítottság még ma is élő százezrek alapvető élménye, mindezt pedig a nyugatiak nem értik.
Magyar Levente szerint 1956 a magyar nemzet történelmének egyedülálló tisztaságú kristályosodási pontja,
a hit, a remény és a szeretet együttállásának kegyelmi pillanata: azé a hité, amely a magyarok ősi szabadságvágyában mutatkozik meg, azé a reményé, amely a legyőzhetetlennek tűnő túlerővel is harcba száll, és azé a reményé, amely az együttérzésen és szolidaritáson is túlmutat, és az önfeláldozásban testesül meg
– részletezte.
Az utóbbi évek, hónapok eseményei azoknak is bebizonyították, hogy a történelemnek nincs vége, akik az elmúlt évtizedekben egyéni és nemzeti életstratégiát alapoztak erre, így a mostani „sötét időkben” kiemelten fontossá vált 1956 iránymutatása.
Közös önvizsgálatra kérte hallgatóságát: vajon az ő nemzedékük is készen áll-e arra, hogy az elődök magas mércéjéhez hasonlóan helytálljon, „ha érte is eljön az ő 56-ja”.
– Valójában csak akkor van jogunk ’56-ot megünnepelni, ha annak példáját magunkra nézve minimum irányadónak, de inkább egyenesen kötelezőnek érezzük –mondta Magyar Levente.
Az ünnepségen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke „a magyar szabadság legsűrűbb hónapjának” nevezte az októbert, amikor mindössze 17 nap választja el egymástól az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverésének és az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóját. Rámutatott: az erdélyi magyaroknak különösen fontos a szabadságharcra, az ’56-os forradalomra való emlékezés, hiszen a magyar szabadságharcok történetei erdélyi történetek, közös magyar történetek is.
