– Az előző évadot elsősorban magyar írók művei határozták meg – Tamási, Móricz, Kosztolányi –, a mostanit milyen koncepció mentén alakította?
– Ez egy különleges évad, mert a tervezés után derült ki, hogy a színház felújítására, technikai korszerűsítésének munkálataira nem kerül sor az elkövetkezendő tíz hónapban, holott arra számítottunk, hogy ez már idén ősszel elkezdődik. Azonban anyagi problémák adódtak, kormányváltás is volt, a mostani vezetésnek pedig, úgy tűnik, nem tartozik a prioritásai közé a magyar színház felújítása. Mivel úgy gondoltuk, hogy már a napokban elkezdődnek a munkálatok, nem terveztem új bemutatót a nagyszínpadra.
A tavalyi évadhoz képest szerettünk volna egyensúlyt teremteni a repertoárban, így lesz klasszikus és kortárs darab is, illetve gyerekelőadás – amivel nagyon régóta adósai vagyunk a kolozsvári gyerekeknek –, és olyan munka is, amellyel az elmúlt évad legkiemelkedőbb produkcióinak alkotóit hívjuk vissza.
Itt elsősorban ifj. Vidnyánszky Attilára gondolok, aki az elmúlt két-három évadban a talán leglátogatottabb, legkeresettebb és szakmailag is a leginkább elismert két előadást hozta létre, a Rómeó és Júliát és az Ifjú barbárokat. Ez utóbbit Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila közösen írta Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből, barátságából inspirálódva, amit aztán mindkét országban rendkívül nagyra becsültek: Imre Évát a 2022-es év legjobb női főszereplő díjára jelölte a Romániai Színházi Szövetség, majd meghívták a produkciót a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra, emellett Magyarországon is a legjobb előadás díjára jelölték, Imre Éva pedig megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat. Nemsokára visszatérünk vele a Nemzeti Színházba, ahol novemberben négy alkalommal fogjuk eljátszani. Az évad végén lesz látható a Vecsei–ifj. Vidnyánszky alkotópáros új darabja, egyelőre kérdés, hogy egy regényadaptáció vagy regénydramatizálás lesz-e. Szó esett ugyanis Hamvas Béla Karneváljáról és arról is, hogy egy eredeti drámát írnak a kolozsvári színjátszás és filmgyártás meghatározó alakja, Janovics Jenő életéről, munkásságáról. Mindkét javaslatot örömmel fogadjuk. Kíváncsian várom, melyik változat mellett döntenek.
– Napjaink legkeresettebb és legaktívabb portugál rendezője, Nuno Cardoso is szerepel darabjával az új évadban. Mit kell tudnunk erről a műről?
– Nuno Cardoso – aki a Portói Nemzeti Színház igazgatója és az Európai Színházi Unió alelnöke – egy stúdió-előadással készül, Lars Norén Démonok című művét állítja színpadra. Ez egy elég kemény kortárs mű, az emberi kapcsolatok, viszonyok eldurvulásába, a lélek legmélyebb bugyraiba betekintést nyújtó pszichodráma. Október 19-én mutatjuk be. Gyerekelőadással is készülünk, Traian Savinescu októberben kezdi el Andersen A fülemüle című meséjéből készülő színpadi adaptáció próbáit, bemutatója december 16-án lesz.
Schiller Stuart Máriáját eredetileg stúdióra terveztük, most azonban nagyszínpadra visszük, és április elején mutatjuk be Diego de Brea szlovén rendező színrevitelében, majd jómagam egy szintén kortárs norvég drámaíró, Jon Fosse Én vagyok a szél című, kétszemélyes darabját viszem színre a stúdióban. Ezt követi Camus A félreértés című műve Horváth Andor fordításában és a Román Nemzeti Színház igazgatója, Mihai Maniutiu színrevitelében.
– Idén a bemutatók mellett újra a Kolozsvári Állami Magyar Színház szervezésében rendezik meg november 4. és 19. között az UTEFestet, az Európai Színházi Unió fesztiválját. Miért fontos ez?
– Elsősorban azért, mert a színház nemrég ünnepelte megalakulásának 230. évfordulóját. Emellett november 8-án lesz 15 éve, hogy megnyitott a kolozsvári színház stúdiója. Ez lesz az Európai Színházi Unió 20. fesztiválja, melynek legutóbb 2019-ben volt házigazdája a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Idén azért is hoztuk ide, mert ha mégis elkezdődnek a felújítási, kibővítési, technikai modernizációt célzó munkálatok, akkor két-három évig nem fogunk tudni itt fesztivált rendezni. A legderűlátóbb változat az, hogy két évig fogjuk nélkülözni a nagyszínpadot. Hozzáteszem, az idei fesztivált vért izzadva, nagyon szűkös anyagi körülmények között tudjuk megrendezni, hiszen egyelőre nem kaptuk meg a művelődési minisztérium támogatását, ami elég abszurd, tekintve, hogy egy hónap múlva már indul az első előadás. A fesztivál tizenhat napos lesz, amely alatt az Európai Színházi Unió tíz tagszínházának és egyéni tagjának alkotásai látogatnak el Kolozsvárra. A programot a kolozsvári színház saját repertoárjának öt produkciója egészíti ki. Az előadások mellett szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, könyvbemutatók is lesznek.
– Legutóbb arról beszélgettünk, hogy a progresszív liberalizmus, a politikai korrektség, az identitáspolitika, illetve az ezekhez köthető beszédmódok rossz irányba viszik a színjátszást. Hol járunk most, mit tapasztal?
Nemrég tértem haza Kaliforniából, ahol a napokban meghoztak egy olyan törvényt, hogy ha a szülők a kiskorú gyermekeiket megpróbálják megakadályozni abban, hogy nemet váltsanak, akkor elvehetik a gyereket a szülőktől. Ezt az elmúlt évek egyik legsötétebb, legborzasztóbb, legbűnösebb törvényének tartom, és hogyha ez a fajta szellemiség belengi a kultúrát is – márpedig úgy tűnik, hogy belengi –, az rettenetesen veszélyes.
Részt vettem nemrég egy színházszövetségi díjkiosztón, ahol a British Council díját egy transzgender csoportnak adták, ami önmagában nem lett volna baj, ha minőségi és nem ideológiai szempontok érvényesültek volna. Hogyha ezek az emberek egy nagyszerű előadást hoztak volna létre, akkor jogos, hogy őket illeti meg a díj, itt viszont látszott, hogy nem erről van szó, alig tudtak felolvasni egy-két mondatot. Kizárólag ideologikus alapon történt a díjazás. Mindenhova becsempészik ezt az ideológiát, melynek végső soron az emberek identitásának összezavarása a célja. Az ember biológiai identitásától való megfosztása súlyos beavatkozás nemcsak a teremtésbe, hanem a tudományba is.
Ha a színpadon elhangzik, hogy például a férfiak szülhetnek, az már egy korcs lelkületet tükröz. Én azt hiszem, hogy a művészetnek nem ez a célja, hanem az, hogy egyenlőséget, szabadságot, szólásszabadságot, művészi szabadságot, egyenlő jogokat, szeretetet hirdessen elsősorban, és ezek megtalálhatók a régi, hagyományos, liberális eszmék között is. Ezeknek az ideológiáknak viszont már semmilyen közük nincs a hagyományos liberalizmushoz.
– Mi mondható el a színházi projektekhez megpályázható támogatásokról? Ezekről is tematikai, ideológiai alapon döntenek?
– Igen, a Kreatív Európa projekteknél eléggé meghatározott, hogy mely témák juthatnak át a rostán. A gender, a globális felmelegedés, a karbonkibocsátás és az elektromos közlekedésre való áttérés elengedhetetlen, és azon sem csodálkoznék, ha az újfajta oltások kötelezővé tételének tematikája is bekerülne. Azt hiszem, nagyon veszélyes ez a fajta ideologikum és a művészetek ilyen szintű átpolitizáltsága. Természetesen a kortárs művészetnek reagálnia kell a világ jelenben zajló folyamataira, eseményeire, feladata is, ugyanakkor ember- és nem ideológia-központú színházra van szükség. Romániában szerencsére nem szólnak bele a tartalomba, ilyesfajta veszély, úgy hiszem, Kelet-Európa nagy részében sincs, noha vannak trendek és a trendeknek megfelelni próbáló igyekvő törekvések. Még senkit sem rúgtak ki a bőrszíne, nemi irányultsága miatt. Valahol ez viszont már gyakorlat, és mondjuk egy fehér, heteroszexuális férfinak minimális esélye van arra, hogy például egy kulturális intézményt vezessen.
Borítókép: Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató (Fotó: MTI/Balázs Attila)
