Megérkezett a Switch 2 – rajongók rohamozták meg az üzleteket világszerte!
Hatalmas a kereslet a Nintendo új generációs konzoljára.
Hatalmas a kereslet a Nintendo új generációs konzoljára.

Annyira kellett neki, hogy késsel támadott.

Maga a gyártó figyelmeztetett: az alkatrészek hiánya miatt nehéz lesz 2022-ben konzolhoz jutni.

Az Origó csapata kipróbálta a Football Manager 2022 című játékot, ami nem a focipályán játszódik.

Konkrétabb dátumot nem közöltek, azt azonban igen, hogy a következő darabokat már csak 2022 végén szállítják le.

Csiphiány miatt idén egymillióval kevesebb termékkel számoltak.

Az egyik partnercég kulcsszerepet játszott az első termék létrejöttében, de aztán jött a hideg zuhany számukra.

Három új Optix monitort hozott magával az MSI, ezek akár konzolok mellé is ideálisak.

Nem fekteti ki többé a CMOS gombelem lemerülése a PlayStation 4 konzoljait.

Az NBA 2K sorozat több, mint két évtizedes múltra tekint vissza és mostanra már egyeduralkodónak számít a kosárlabda témájú játékok univerzumában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Többet tehetnek a hazáért, mint a liberális ellenzék.

Prés alatt a Tisza.

A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

Az FPÖ azonnali irányváltást és a béketárgyalások támogatását sürgeti.

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.