Szlovéniában ismét nőni kezdett az új Covid-esetek száma
A kormány már januárban újabb nyomásra számít a kórházakban, noha az ünnepekre szigorításokat vezettek be.
A kormány már januárban újabb nyomásra számít a kórházakban, noha az ünnepekre szigorításokat vezettek be.

A WHO főigazgatója szerint aggodalomra ad okot a delta és az omikron variánsok egyidejű terjedése.

Január közepére az omikron variáns válhat dominánssá és a vírus közösségi terjedését jósolják.

Boris Johnson: Az intenzív osztályokon fekvők kilencven százaléka nem kapta meg a harmadik oltást.

Szigorúbb járványügyi intézkedések lesznek érvényben az európai országban december 30. és január 12. között.

Az intenzív osztályon bekövetkezett tragédiát egy elhunyt Covid-beteg ágyánál meggyújtott gyertya okozta.

Szerdán heti összevetésben mindegy 13 százalékkal kevesebb új esetet jelentettek.

Ismét lecsapott a koronavírus, ezúttal hazai versenyzőnek kellett visszalépnie a vb-től.

Szakszervezetek szerint komoly megterhelést jelentenek a tüntetéseken elkövetett atrocitások.

Szijjártó Péter közölte, hazánk elegendő oltóanyaggal rendelkezik, így tudunk segíteni másoknak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a 21. századot.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.