Ismét visszafogottan ünnepelte a világ az újévet a járvány miatt
Több nagyvárosban is befolyásolta a veszélyhelyzet a hagyományos szilveszteri rendezvényeket.
Több nagyvárosban is befolyásolta a veszélyhelyzet a hagyományos szilveszteri rendezvényeket.

A lista élén a nagy-britanniai koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos vezetői szerepelnek.

A köztársasági elnök az újévi köszöntőjében elmondta, hogy az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap.

Boris Johnson szerint a lakosság hősiesen és hihetetlen számban jelentkezett a védőoltás beadatására.

Nyugdíjas orvosok hadirendbe állításával és maszkviseléssel készül az omikron variánsra Madrid.

A kaotikus állapotok elkerülésére szigorít intézkedésein Olaszország.

A két ország külügyminiszterei csütörtökön állapodtak meg a határok nyitvatartásában.

Egyre kevesebb ember szorul kórházi ellátásra, azonban újra nő a fertőzöttek száma.

A bécsi kormány ragaszkodik azon tervéhez, hogy februártól kötelezővé teszik a vakcinát.

Az alacsony átoltottság és a fegyelmezettlenség miatt elkerülhetetlennek tartják az újabb hullámot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.

A miniszterelnök az ilyen látogatásokra mindig készül egy váltás inggel.

Új támogatás járhat az állami és egyházi köznevelési intézmények munkatársainak.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.

Hétfőn délután négyen jutottak a harmadik fordulóba, egyikük sem kiemeltként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.