Lapozó: Tüllszoknyás balerina télapó köszönti a gyerekeket az olasz főtéren
Megválasztották Banglades első transznemű polgármesterét.
Megválasztották Banglades első transznemű polgármesterét.

Az intézkedés december 11-ig tart, a növekvő esetszámok miatt van rá szükség.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője az oltási akció sikerességéről beszélt Sopronban.

A bizottsági elnök szerint Brüsszelnek nincs kompetenciája a kérdésben. Személyes meggyőződése ugyanakkor, hogy igenis beszélni kell az oltási kötelezettségről.

Már december 13-án elkezdik kiszállítani a Pfizer-vakcinákat az 5–11 éves korosztálynak.

A szervezet főigazgatója szerint az afrikai országokat érintő korlátozások nem feltétlenül szükségesek.

A munkáltatókat feljogosították arra, hogy megváljanak azoktól a munkavállalóktól, akik nem mutatnak fel oltási igazolást.

Az oltási akció során már több mint százezren kapták meg az első vakcinájukat.

A szakértők szerint a megerősítő, harmadik vakcina mindenkinek ajánlott, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását.

A hazatérőkre tíznapos karanténkötelezettség is vonatkozik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

Itt az új német fegyver.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

Európa a rossz példa.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.