Minden eladó?
Soha nem szabad feladni a reményt, hogy a szeretet és a béke mégis győzedelmeskedik.
Soha nem szabad feladni a reményt, hogy a szeretet és a béke mégis győzedelmeskedik.
Nagyszombaton, az esti vigília szertartásával kezdődik a legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét.
A megnyitót közvetlenül megelőző hónapokban készült képek egyetlen témát járnak körbe.
A zeneszerző születésének 150. évfordulójának tiszteletére készült feldolgozást nem Olaszországban, hanem Szegeden, a székesegyházban mutatják be először.
Öt mesteri és bámulatos festmény.
A Kossuth Rádió „Hajnali” – Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a jövő héten Szent István vértanú és Szent János evangélista ünnepének szokásait járja körül.
Jézus nemcsak a halált, de a félelmet és a sátánt is legyőzte.
1966 óta minden év október 23-án magyar zarándokcsoport keresi fel Kapisztrán Szent János szülővárosát, Capestranót.
A hazai keresztény felekezetek a vallási jelképek rongálóinak megtérését várják.
A kiváló állapotban fennmaradt, hármas tagolású templomot vélhetőleg a Krisztus utáni első évszázadban emelték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
Varsó szerint Oroszország fokozatos eszkalációra játszik.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
Vlagyiszlav Bajcajev a bronzeccsen nem bírt lengyel riválisával.
A Harcosok Klubja edzőtáborából posztolt Orbán Viktor.
Érdekes párosítások alakultak ki. A következő kör mérkőzéseit október végén rendezik.
A manchesteri derbin a City hazai pályán 3-0-ra nyert a United ellen, Erling Haaland két gólt szerzett.
Túl lett pumpálva a lufi.
A Harcosok Klubja edzőtáborából posztolt Orbán Viktor.
Érdekes párosítások alakultak ki. A következő kör mérkőzéseit október végén rendezik.
A manchesteri derbin a City hazai pályán 3-0-ra nyert a United ellen, Erling Haaland két gólt szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.