Szép és üzenetértékű egybeesés, hogy október huszonharmadika nemcsak nagyszerű 1956-os nemzeti felkelésünk és szabadságharcunk ünnepe, hanem ezen a napon emlékezünk történelmünk egyik legfontosabb, noha külhonból származó szentjére, Kapisztrán Szent Jánosra is.
Giovanni de Capestrano 1386-ban született az itáliai Capestranóban. Jogot tanult, Perugiában bíróként, majd kormányzóként képviselte a törvényt, egy nápolyi grófkisasszony vőlegénye volt – minden tekintetben fényes pályafutás állt előtte. Ám 1416-ban háború tört ki Perugia városa és Sigismondo Pandolfo Malatesta zsoldosvezér, Rimini hűbérura között. A perugiaiak közvetítésre kérték fel, de Malatesta börtönbe záratta. Itt egy sikertelen szökési kísérlet után látomása volt, aminek hatására megtért. Kiszabadulása után, 1416-ban belépett a ferences rendbe. Ettől kezdve szenvedélyesen hirdette Krisztust, és minden erejével a rend eredeti regula szerinti megújulásán dolgozott. Fáradhatatlanul járta Európát, munkája nyomán mindenütt új erőre kaptak a ferences kolostori közösségek, és sok helyen újak is születtek.
Kapisztrán Szent János létrehozta a vándorprédikátorság intézményét. Minden idők legnagyobb keresztény hitszónokai közé emelkedett, negyven éven keresztül hirdette az evangéliumot Itálián kívül osztrák, cseh, lengyel, német földön és Magyarországon is. Dogmatikailag pontos, egyszerű, közérthető képekben gazdag prédikációi lángra lobbantották a lelkekben a hit már-már hamvadó zsarátnokát, nagy hatású hitvédő szónoklatai után gyakran nem volt maradásuk Krisztus ellenségeinek. Kérlelhetetlenül harcolt a kereszténységet aláásó eretnekmozgalmak ellen, de alázatos ferences barátként nem feledkezett meg a betegek, elesettek látogatásáról és támogatásáról sem. Magához is igen szigorú volt, három-négy órákat aludt, buzgón imádkozott, keveset evett, és egész életében vezeklőövet viselt.
Az 1450-es évek elején, látva az egyre fenyegetőbb muzulmán hódítást, felismerte, hogy a keresztény Európa megmaradása hazánk megsegítésén múlik. III. Kallixtusz pápának, a burgundi fejedelemnek és a német-római császárnak írt levélben sürgette az összefogást és a harcoló Magyarország megsegítését. Személyes példával járt elöl, 1455 tavaszán érkezett Magyarországra. Még abban az évben a pápa megbízta az oszmán hódítók elleni keresztes hadjárat megszervezésével.
Sajnálatos, ugyanakkor jellemző, hogy a nyugati országok, ahogy ma, akkor sem támogatták Európa védelmét. Sőt, a kalmár Velence, később Franciaország pénzzel, hadfelszereléssel segítette a muzulmán hódítókat. Akárcsak napjainkban, Magyarország akkor is csak magára számíthatott.
Szerencsére Hunyadi János személyében nagy formátumú és mély hitű hadvezér állt a védőseregek élén. Hunyadi és Kapisztrán között szoros barátság szövődött, minden bizonnyal ez is segítette az 1456. július 21–22-i legendás nándorfehérvári csata diadalmas megvívását. A katonai stratégia Hunyadi zsenialitását dicséri, de nem feledkezhetünk meg Kapisztrán rendíthetetlen keresztény hitének és Krisztusból táplálkozó felrázó, lelkesítő szónoklatának hatásáról sem. ,,Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. […] Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! […] Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!!!'' – buzdította a Nándorfehérvár melletti Zimony haditáborába gyűlt keresztes sereget.
Gyújtó szavai hatására a magyar had elsöpörte II. Mehmed szultán hatalmas túlerőben lévő muzulmánjait, felszabadította a Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály által hősiesen védelmezett nándorfehérvári várat, és hetven évre megállította a muszlim hódítókat. Erre emlékeztet minket minden nap a déli harangszó.
Sajnos a kor háborúinak gyakori velejárója volt a pestis. Hunyadi 1456 augusztusában, Kapisztrán október 23-án a ma horvát fennhatóság alatt álló szerémségi Újlak ferences kolostorában halt bele a szörnyű betegségbe. Ott temették el, sírját azonban az 1717-es tatár rablóportya során feldúlták, földi maradványai eltűntek. Emléke azonban nem fakulva él. 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta szentté, ünnepét XIII. Leó pápa rendelte el 1890-ben március 28-ára, később Szent VI. Pál pápa Kapisztrán halála napjára, október 23-ára helyezte át.
Véletlen egybeesés volna, hogy a magyar szabadság és a kereszténység nagy harcosának halála után napra pontosan ötszáz évvel a magyarság ismét felkelt a barbár, istentelen idegen hódítók ellen? Aligha. Kapisztrán Szent János szabadságküzdelmeink égi közbenjárója volt 1956-ban is, akárcsak a mai muszlim hódítás korában.
Nem véletlen, hogy 1945-ig a Magyar Honvédség védőszentje volt, ma a Katolikus Tábori Püspökség védőszentje. 1966 óta minden év október 23-án magyar zarándokcsoport keresi fel Kapisztrán Szent János szülővárosát, Capestranót. E hagyomány megteremtése a római magyar közösség egyik vezéralakja, a 2018-ban elhunyt 1956-os szabadságharcos emigráns, Mihályi Géza nevéhez fűződik.
A szerző újságíró
