Volt is nagy ünneplés, csinnadratta, pezsgődurrogás Karácsonyéknál – ám az azonnali jogvédelem szeptember 1-jén lejárt, ráadásul a másodfokú ítélőszéknek kijelölt Pécsi Bíróság az elsőfokú döntést megváltoztatva el is törölte azt, így az állam hozzájuthat a neki törvényesen járó, de törvénytelenül visszatartott adóhoz. Az államkincstár ennek megfelelően a hónap elején le is emelt 4,5 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat számlájáról. Budapest működési és költségvetési bevétele egyébként tavaly közel 850 milliárd forint volt, miközben a kiadások valamelyest csökkentek.

Ilyen körülmények között sikerült pusztán politikai hepciáskodásból, valamint tehetségtelenségből, nemtörődömségből és ki tudja még, miféle folyamatokból kifolyólag az összeomlás határára lökni fővárosunkat.

Ezt nem is tagadják, fölösleges is volna. De így is

– holott az igazán látványos, fontos fejlesztések, felújítások, át- és megépítések Budapesten 1990 óta kizárólag jobboldali kormányoknak köszönhetők a Rákóczi hídtól a Nemzeti Színházon, a közlekedési infrastruktúra javításán, az évtizedekig omladozó Várkert Bazár és a budai Vár helyrehozásán át a Puskás Arénáig és a Városliget lenyűgöző megújításáig. Karácsonyéknak maradtak a leszerelt kukák és a pemzlivel odakent biciklisávok meg a csövesek.

Az persze nem volt jó ötlet, hogy több száz méter magas toronyházak épüljenek Rákosrendezőn. Budapest egyik erénye, hogy nem úgy néz ki, mint a világ számos, égig érő embersilókkal telezsúfolt, identitást és arculatot vesztett nagyvárosa. De hogy miért jó a csőd felé tántorgó városvezetésnek több mint 50 milliárd forintot elkölteni egy olyan területre, amit egyetlen forint fővárosi költségvetési pénz nélkül rendbe szedett volna egy külföldi befektető, most pedig a vételáron túl a tervezés és a távoli jövőben sem látható kivitelezés árát is ki kell majd fizetni – nos, erre sincs értelmes válasz. Nyilvánvaló, hogy Rákosrendező hosszú évek múlva is pontosan ugyanolyan gusztustalan, a harmadik világ külvárosait idéző terület lesz, mint most. Egyébként ez tökéletes jelképe lesz, illetve marad Karácsony és az ő gazdagon kistafírozott bagázsa intellektuális, erkölcsi és szakmai nyomorúságának.

De azért egyszer 

Budapest missziós terület, tekintsük mindahányan saját életállapotunk szerint feladatunknak a józan ész és a normalitás nevében, hogy magyarrá és életerőssé, egészségessé és élhetővé tegyük ezt a sokra hivatott, de ma szégyenletes állapotban vergődő várost.