Két Európa van, az egyik az utcán tesz hitet Krisztus és önmaga mellett, a másik pedig elkorcsosult, hitét és arcvonásait elveszítette, s kizárólag a materiális hatalomban hisz. Ne feledjük, ez nem új jelenség, a történelem ismétli önmagát, a krisztusi tanításoktól Európa rendre eltávolodott, majd visszatért. Ma annyi a különbség, hogy a média hatékonyabb, és sokkal kényelmesebb rengeteg ember élete az öreg kontinensen, így egyszerre hisznek Leninnek és a pénznek. A régi, keresztény erkölcs és hitelvek túlhaladottak az ő számukra, no meg az rengeteg munkával jár, és nem lehet online imádkozni. Csak Párizsért és Brüsszelért.

Ettől függetlenül soha nem szabad feladni a reményt, hogy a szeretet és a béke mégis győzedelmeskedik. A pápa minden megszólalásában ezt a reményt említi, töretlenül, egyre gyengébben, de állhatatosan. Hátha valaki felfigyel rá. Idén is ez volt, a háborús nagyvilágban, fegyverek, alkalmasint atomfegyverek árnyékában kérte a világ népeit, hogy tegyenek meg mindent a békéért. 

Ez a húsvét minden évben olyan, mint egy derekas pofon. Mert egyre nő azon konfliktuszónák száma, amelyeket a pápa megemlít, és valahogy egyre több azoknak a száma, amelyeket minden évben megemlít. Ez pedig valóban a mi hibánk, azoké, akik nem tudnak tenni a háború ellen. A pápa ma is erkölcsi tekintély, az egész világ hallgat a szavára, a kétezer éves egyház pedig ma is hirdeti az örömhírt. 

Nem, egyáltalán nem állunk jól, nem tudunk békét és harmóniát teremteni, tavaly óta csak romlott a helyzet, ez pedig mindenki felelőssége, aki a fegyveres összetűzést tartja a problémák megoldásának. Az Európai Unió szinte összes országa ott ül a szégyenpadon, amelyek pedig elvben a kereszténységnek köszönhetik létüket, a történelmüket, és azt, hogy ma olyan helyzetben vannak, hogy tehetnek jót és rosszat is. Valami miatt mégis mindig a rosszat választják. Talán mert a békén nincs árcédula.