A béke eladó, de ki venné meg? Úgy tűnik, egyáltalán nem vonzó portéka manapság a béke. Ott porosodik a polcon, és valóban csak azok veszik észre, hogy az is egy lehetőség, akik valamilyen rejtélyes okból nem csupán a pénztárcájukkal tudnak gondolkodni.
Van persze annál sokkal magasabb gondolkodási szint is, mondjuk olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek nem forintosíthatóak, aminek nincs pénzben kifejezhető értéke.
Minden évben ugyanekkor egy hatalmas tömeg összegyűlik Rómában meg a világ nagyvárosaiban, és azt kiáltják a többi embernek, hogy Krisztus feltámadt, mi pedig hiszünk abban, hogy ez így történt. Ennek semmiféle anyagi haszna nincs. Ez egyszerűen az önazonosságunk kinyilvánítása, közölve, ezek vagyunk mi, keresztények, európaiak, magyarok. Nincs benne se agresszió, se kivagyiság, nem irányul más ellen. Mi megvennénk a békét, ha lenne rá elég pénzünk.
De nincs, mert Krisztus nem eladható áru. Ha Európa keresztény volna, a hitelvek mentén gondolkodna, feltehetően képes volna a béke felé törekedni. Sajnos Európa soha nem volt igazán keresztény, inkább felhasználta a krisztusi tanítást a világi hatalom megragadására. Most is leginkább nihilista, s megkérdőjelezi saját identitását, kulturális és vallási gyökereit, azzal a felkiáltással, hogy amit korábban gondolt, az esetleg sértő lehet másra nézve, és megpróbál minél kisebbnek tűnni, hátha a nagyvilág különböző nagy gigászai nem veszik észre.
