Törékeny örökség, magunkra vett üzenetek
A viselettel, a ruháinkon elhelyezett motívumokkal, színekkel lelki és szellemi tartalmakat is ki lehet fejezni.
A viselettel, a ruháinkon elhelyezett motívumokkal, színekkel lelki és szellemi tartalmakat is ki lehet fejezni.

Az emberiség jövőjét fenyegető egyik legnagyobb veszélyre hívja fel a figyelmet Maria Schrader filmje.

Február 9-én egy vegyes kórussal és nagyzenekarral kiegészített szimfonikus műsort ad elő.

Nagyszabású tárlat nyílik a magyar felfedezésekről a Millenárison.

Bemutatták a Fehérlófia táncszínházi előadást Békéscsabán.

A Boba Fett kalandjaiból készült tévésorozat első része december végén debütált az interneten.

Zsuráfszky Zoltán a gyűjtéseiről is beszélt. Útlevelét román rendőrök taposták.

A Syriust Erdős Péter annyira nem szívelte, hogy Az ördög álarcosbálja lemezt csak háromezer példányban adta ki.

Szabadon felhasználhatók januártól többek között Egry József festményei és Makkai Sándor írásai is.

Pusztay János a halált és a veszélyt kinevető új kötete óriási olvasói örömforrás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.