A portál abból az apropóból beszélgetett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatójával, hogy különböző tájegységek autentikus, eredeti gyűjtésből rekonstruált néptáncait mutatják be az Élő Tánc-Archívum című sorozatukban, mely január 11-én kezdődik, és öt részből áll majd.
Zsuráfszky Zoltán Martin György eredeti táncgyűjtéseinek ihletésére kezdte el a sorozatot, amely forradalmasítja a magyar színpadi néptáncművészetet, ugyanis a műsorok bemutatják egy-egy vidék autentikus táncfolyamatait, kiemelkedő táncos egyéniségeit. Ebben
Kalotaszeg, Mezőség, Bonchida, Gyimes és Szatmár
táncait ismerhetik meg a nézők Martin György és munkatársai, illetve Zsuráfszky Zoltán saját gyűjtései alapján.
– 287 szatmári falu autentikus tánca van megörökítve az utókornak. Ezek olyan értékű anyagok a múlt századból, olyan szikla, amit nekünk meg kell őriznünk, és át kell adnunk a fiataloknak. Ezek a filmek ma már közkincsek. Martin György ugyanazt a munkát végezte a néptánc területén, amit Bartók és Kodály végzett a zenében. A Magyar Nemzeti Táncegyüttesé az első olyan sorozat, amelyben ilyen pontossággal, mélységgel mutatunk be eredeti táncokat, ének- és zenei kultúrát
– részletezte a koreográfus.
Az interjúban elmesélt néhány történetet, hogy milyen körülmények között gyűjtötte a táncokat a határon túl a rendszerváltás előtt. Ebből többek közt kiderült, hogy
az útlevelét megtaposták a román rendőrök,
de a határon szinte mindig volt valamilyen incidens. A gyűjtőútjukon készült anyag sorsáról is beszámolt.
– Az elkészült filmeket rendszerint elküldtük Karikás Péternek – ő volt a magyarországi kulturális attasé –, és ő hozta haza diplomáciai autóval. Ha nem sikerült elküldeni neki, akkor mi rejtettük el valahová a felvételeket – ezeket a trükköket meg lehetett tanulni idővel
– mondta Zsuráfszky Zoltán.
A koreográfus elmesélte azt is, hogy egyszer az egyik amerikai fotós barátját elvitte Gyimesbe. A fotós elkészítette a képeket, aztán egy sötétszobában kivette a filmet, elrejtette, és befűzött a gépbe egy teljesen üres tekercset. A határnál fogták a fotós fényképezőgépét, és a rendőr kihúzta belőle a filmet, hogy az megsemmisüljön. A román rendőr nem tudta, hogy teljesen üres volt az a tekercs. Zsuráfszkyék látványosan sajnálkoztak, hogy „jaj, micsoda veszteség”, közben az eredeti film a zsebükben lapult.
