Augusztus 20-i légi parádé: Gripenek és látványos bemutatók várják a nézőket
Minden, amit az augusztus 20-i légi parádéról tudni érdemes.
Minden, amit az augusztus 20-i légi parádéról tudni érdemes.
All aerial vehicles tested well.
Az érdeklődők vasárnaptól kezdve három napon keresztül ismerkedhetnek meg a modern hadsereg mindennapjaival.
Minden gép jól vizsgázott.
A szombaton 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a holnap 12 órai ülését követően fog döntést hozni.
Idén is lesz légi parádé a Duna felett, körmenet és esti tűzijáték.
Kovács Zoltán államtitkár elmondta, hogy nincs akadálya az ünnepi rendezvények megtartásának.
Olyat is lehet majd látni a Duna felett, amit Magyarországon magyar géppel még nem láthattak az emberek.
Az ünnepi programsorozat részeként a Magyar Honvédség csaknem egyórás légi parádé keretében mutatja be rendszeresített és a közeljövőben rendszerbe kerülő légi járműveit a Duna felett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Szumi terület az orosz erők egyik fő célpontja volt a teljes körű invázió során.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Szumi terület az orosz erők egyik fő célpontja volt a teljes körű invázió során.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.