Jubileumi nyílt nap a Mai Manó Házban
Három fontos dátumot is ünnepel az intézmény.
Három fontos dátumot is ünnepel az intézmény.

1840. augusztus 29-én új korszak kezdődött hazánkban.

Capa varázslatos világában egyszerre van jelen a mélységes fájdalom és a csodálatos életigenlés.

Fotográfusok sora örökítette meg a múltat a főváros sugárútján.

Bahget Iskander a szíriai olajfákról, a tanyákról és a Gorbacsovról készült képekről.

Embert fényképezni, részévé válni mások hétköznapjainak földönkívüli öröm, vallja Gulyás Sándor fotográfus.

Molnár József életművének keresztmetszetét nyújtja a Magyar Nemzeti Galéria Idilltől a végzetig című tárlata.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

A baloldali kormány kétségbeesett intézkedésekkel próbálja menteni magát.

Ukrajna legújabb korrupciós botrányáról újabb részletek derültek ki.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.

Eddig minden jel arra utal, hogy ez az Ágyúsok éve lehet, de most nem várt nehézségbe ütköztek.

Az ukrán korrupciós botrány nem érte el az Ukrajna uniós csatlakozását erőltető háborúpártiak ingerküszöbét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.