– Barátságos, közvetlen emberként ismerik. Hányan gratuláltak a Kossuth-díjhoz?
– Most derült ki, hogy annyi barátom van, mintha földesúr lennék: több ezren gratuláltak! Sok tisztességes ember, akik figyelték a munkásságomat, látták, hogy hatvan éve, amióta ebben a gyönyörű országban élek, türelemmel végzem a dolgomat. Mivel egy kézzel nem lehet tapsolni, nélkülük meg sem kaphattam volna az elismerést, ezért köszönettel tartozom nekik. Ha nincs kölcsönös tisztelet, semmi sem működik! A Kossuth-díj óriási megtiszteltetés számomra.

– Milyen volt a gyermekkora, milyen környezetben nőtt fel?
– A Földközi-tenger mellett nőttem fel, egy kistelepülésen, óriási gazdagságban. De nem anyagi bőségben, hanem a táj szépségeinek tobzódásában: napsütötte területeken, olívafák között. Nem messze tőlünk volt a finomító, amely Irakból vezeti a tengeren át az olajat. Amikor édesapámat elveszítettem, hároméves lehettem. Egyszer vett nekem egy szandált. Hetven éve az a kép él bennem róla, ahogyan ezt boldogan átnyújtja nekem, én meg kapaszkodom a kezébe, hogy elérjem a lábbelit. Azzal, hogy belenéztem a szemébe, készítettem el életem első fényképét. Nagyon érzékenyen érintenek ezek a történetek, idő kell ahhoz, hogy megfejtsem őket. Mivel én voltam az egyetlen örökös, az őshazában, ha ott maradok, csaknem 12 hektár területem lenne, közel ezerötszáz olajfával. Apám halála után az édesanyám férjhez ment, ami a térségre nem jellemző, de ő nagyon fiatal volt még. Tizenegy gyermeknek adott életet ebben a házasságában. Mivel Magyarországra költöztem, huszonöt évig nem láttam. Nagy meglepetést okoztam, amikor hazalátogattam, hiszen azt hitték, meghaltam.

– Miért költözött el Szíriából?
– Mindig éhes voltam a tudásra. Az aleppói egyetemen tanultam, amikor megfordult a fejemben, hogy jó lenne találni egy olyan külföldi egyetemet, ahol magasabb szinten tudnám folytatni a tanulmányaimat. Másodéves voltam, amikor nyertem egy ösztöndíjat. Oroszország, Franciaország, Olaszország és Magyarország közül választhattam. Azt mondtam, Franciaországba nem megyek, mivel Szíria francia gyarmat volt. Olaszországba szintén nem megyek, mert ott a maffia tartja kezében a hatalmat. Oroszországba se megyek, mondtam, mivel vasfüggöny választja el a világ többi részétől. Magyarország viszont kedvesnek tűnt, egyik oldala nyitott volt a Nyugatot jelentő Ausztria felé, és itt élt Puskás Öcsi. Ez indított ebbe az irányba. Jó választás volt, ezt a Kossuth-díj is jelzi. Sosem éreztem magam idegennek ebben a hazában, ahová 1967-ben érkeztem, és 1978-ban már magyar állampolgárságot kaptam.