Mint tájképfestő kezdetben az idősebb Markó Károlyt követő generációhoz tartozott, majd ettől eltávolodva a keleti tájak és emberek romantikája foglalkoztatta, a modernnek számító orientalizmus, végül a közvetlen élményeken alapuló tájfestészetben teljesedett ki.
Életművében feltűnik Tivoli, Capri, Velence és Nápoly, a Magas-Tátra, Badacsony és a Balaton, de szűkebb otthona, Újpest, a Rákos-patak és Tápióbicske környéke is. Minderről a második teremben tájékozódhatunk.
Itália – mint téma – 1875-től határozta meg festészetét, azt követően, hogy idillikus, historizáló zsánereket kezdett alkotni. A ciklus legharmonikusabb darabjainak környezete a pompeji fürdő, ezeken az akt, a történeti festészet és az életkép műfaját ötvözte. Ez ekkor született képek egyik gyöngyszeme az Idill Pompejiben, amely az eszményi nő által megjelenített szerelem jelképes megfogalmazása. Bár a képet Münchenben alkotta, a kompozíció mediterrán atmoszférájú, hangulatát a piros, a barna és az okker árnyalatai teremtik meg.
A nyugodt vonalvezetésű idill kontrasztjában az eredeti szándéknál is hatásosabb az 1876-os Pompeji pusztulása. A tizenkét négyzetméteres monumentális kompozíció a kiállítás vezető festménye, 1878 óta a hazai közönség most láthatja először. Tematikáját tekintve is egyedi, hiszen a tájképi hagyományoktól eltérően Molnár József nem a végzetes vulkánkitörést örökítette meg a vásznon, hanem az életnagyságban megjelenített menekülők szenvedését, életük utolsó pillanatait. A klasszikus háromszög-kompozícióból egy anyát emel ki, aki gyermekét tartja karjaiban.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!