Molnár József a XIX. század derekán induló magyar festők útját járta. Megfordult Európa legszínvonalasabb művészeti központjaiban, alkotott Itáliában, Münchenben. Külföldi útjain gyakran találkozott új témákkal, amelyeket azonnal megfestett. Pontosan ismerte a műtárgypiac igényeit, képeit hazai és külföldi kiállításokon mutatta be és értékesítette. Mivel egyetlen műfajnál sem állapodott meg,
a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Idilltől a végzetig című tárlata középpontjába a kétszáz éve született Molnár József mára elfeledett sokoldalúsága került.
A hangzatos bevezető ellenére az igényesen kivitelezett kiállítás említést tesz arról is, hogy bár felnőttként tündökölt, induláskor a művészek bizonytalan sorsát választotta. Már 16 évesen arcképeket festett, hogy utána fél évig a bécsi képzőművészeti akadémián vegyen órákat. Erdélyben is járt 1844-ben, ahol szintén portrémegrendeléseket teljesített. Az így keresett pénzből tanulhatott a velencei képzőművészeti akadémián és – magánúton – Ludovico Lipparininél. Később megismerkedett Ligeti Antal tájképfestővel és későbbi pártfogójával, Ürményi Ferenc titkos tanácsossal, kamarással.
Nagy munkabírásáról épp Ligeti Antal tesz említést visszaemlékezésében. Barátja arról számolt be, hogy kilenc hónapos stuttgarti tartózkodása alatt Molnár József nem vette félvállról a munkát, százhúsz portrét festett. Érdekes viszont, hogy feleségéről, Hänlein Bertáról – akit Münchenben, akadémiai tanulmányai alatt ismert meg – mindössze három portrét készített, ezek közül is csak egynek a központi része maradt épen. Az 1850-es portré több akvarellel, ceruza- és tusrajzzal együtt került be 2012-ben az MNG-be, most pedig központi eleme az Idilltől a végzetig című kiállítás bevezető blokkjának, ahol a restaurálási folyamatába enged betekintést egy kisfilm.
Molnár József fényképészeti teljesítménye épp Berta kapcsán hozható szóba, hiszen a nő alakja, megjelenése – mint fotográfust – többször megihlette.
Első műtermét 1862-ben a tájképfestő Brodszky Sándorral nyitotta meg Győrben. A vele közösen készített fényképek divatos műtermi alkotások, de egyben a gyakorlás, a kísérletezés eredményei is. A példák sorából a művész fotótörténelmi jelentőségű önarcképsorozata kap hangsúlyt, de láthatunk fotográfiákat Molnár József öccséről, Antalról és a később szintén festőművészként érvényesülő gyermekeiről, Gézáról és Adélról is. Továbbá olyan munkákat, amelyek Brodszky, Mai és Társa, Doctor és Kozmata, Simonyi Antal, Erdős Sándor, Mertens és Társa műterméből kerültek ki. A családi hagyatékban fennmaradt albumban ifjabb Divald Károly, Goszleth István, Kiszer Nándor, Klösz György, Koller Károly, Mayer György, Rottmayer és Társa, Strelisky Lipót és Uher Ödön fényképei adnak körképet – egészen a századfordulóig – a hazai fotográfusok munkásságáról.
Mint tájképfestő kezdetben az idősebb Markó Károlyt követő generációhoz tartozott, majd ettől eltávolodva a keleti tájak és emberek romantikája foglalkoztatta, a modernnek számító orientalizmus, végül a közvetlen élményeken alapuló tájfestészetben teljesedett ki.
Életművében feltűnik Tivoli, Capri, Velence és Nápoly, a Magas-Tátra, Badacsony és a Balaton, de szűkebb otthona, Újpest, a Rákos-patak és Tápióbicske környéke is. Minderről a második teremben tájékozódhatunk.
Itália – mint téma – 1875-től határozta meg festészetét, azt követően, hogy idillikus, historizáló zsánereket kezdett alkotni. A ciklus legharmonikusabb darabjainak környezete a pompeji fürdő, ezeken az akt, a történeti festészet és az életkép műfaját ötvözte. Ez ekkor született képek egyik gyöngyszeme az Idill Pompejiben, amely az eszményi nő által megjelenített szerelem jelképes megfogalmazása. Bár a képet Münchenben alkotta, a kompozíció mediterrán atmoszférájú, hangulatát a piros, a barna és az okker árnyalatai teremtik meg.
A nyugodt vonalvezetésű idill kontrasztjában az eredeti szándéknál is hatásosabb az 1876-os Pompeji pusztulása. A tizenkét négyzetméteres monumentális kompozíció a kiállítás vezető festménye, 1878 óta a hazai közönség most láthatja először. Tematikáját tekintve is egyedi, hiszen a tájképi hagyományoktól eltérően Molnár József nem a végzetes vulkánkitörést örökítette meg a vásznon, hanem az életnagyságban megjelenített menekülők szenvedését, életük utolsó pillanatait. A klasszikus háromszög-kompozícióból egy anyát emel ki, aki gyermekét tartja karjaiban.
Jóllehet méreteiben kisebb, üzenetét nézve számunkra fontosabb lehet a Dezső vitéz önfeláldozása című tabló, amelyen Károly Róbert 1330. évi havasalföldi hadjáratának egyik epizódját dolgozta fel. A részleteiben is tökéletes hősies jelenetben Hédervári Dezső magára ölti a király sisakját és fegyverzetét, vállalja uralkodója helyett a halált.
A sodró erejű történelmi munkát Molnár József 1855-ben, 34 évesen mutatta be, majd nem sokkal ezután a Pesti Műegylet viszonylag nagy összegért megvásárolta tőle. Párizsban litografálták, aminek köszönhetően széles körben vált ismertté. Ezek után a Nemzeti Múzeum magyar képcsarnokába került adományként, ellentétben a Budavár visszavétele a töröktől című 1858-as párdarabjával, amit megfestése után az udvari kancellária vett meg a császári gyűjtemény számára.
Jóllehet a kiállítótér nagysága szorosra fogta a művész életpályájának teljes feltárását, a feliratokból és a tárlathoz készült katalógusból az érdeklődő megtudhatja, hogy Madarász Viktor és Székely Bertalan feltűnése előtt Molnár József az egyik legismertebb hazai történelmi festőnek számított. Nemcsak idehaza, a tengeren túl is hírnevet szerzett: 1876-ban két, kisebb képét szerepeltette Philadelphiában, az Amerikai Egyesült Államok fennállásának századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításon. Az első bécsi nemzetközi képzőművészeti tárlaton is részt vett 1882-ben, majd Hannoverben mutatkozott be. Egy évvel később Münchenben volt jelen egy nemzetközi tárlaton. A berlini nemzetközi képzőművészeti kiállításra 1891-ben nevezett be. Alapító tagja lett a Nemzeti Szalonnak, 1895-ös gyűjteményes kiállítása közel négyszáz művet ölelt fel, ezek közül 262 festmény és vázlat elkelt.
Mivel Molnár József Légyott című festménye a Kép és kultusz – Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című tárlat részeként tekinthető meg, az Idilltől a végzetig című kiállítás ehhez kapcsolódóan február 27-ig látogatható.
Borítókép: Az Idilltől a végzetig című kiállítás (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)
