Molnár József a XIX. század derekán induló magyar festők útját járta. Megfordult Európa legszínvonalasabb művészeti központjaiban, alkotott Itáliában, Münchenben. Külföldi útjain gyakran találkozott új témákkal, amelyeket azonnal megfestett. Pontosan ismerte a műtárgypiac igényeit, képeit hazai és külföldi kiállításokon mutatta be és értékesítette. Mivel egyetlen műfajnál sem állapodott meg,
a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Idilltől a végzetig című tárlata középpontjába a kétszáz éve született Molnár József mára elfeledett sokoldalúsága került.
A hangzatos bevezető ellenére az igényesen kivitelezett kiállítás említést tesz arról is, hogy bár felnőttként tündökölt, induláskor a művészek bizonytalan sorsát választotta. Már 16 évesen arcképeket festett, hogy utána fél évig a bécsi képzőművészeti akadémián vegyen órákat. Erdélyben is járt 1844-ben, ahol szintén portrémegrendeléseket teljesített. Az így keresett pénzből tanulhatott a velencei képzőművészeti akadémián és – magánúton – Ludovico Lipparininél. Később megismerkedett Ligeti Antal tájképfestővel és későbbi pártfogójával, Ürményi Ferenc titkos tanácsossal, kamarással.
Nagy munkabírásáról épp Ligeti Antal tesz említést visszaemlékezésében. Barátja arról számolt be, hogy kilenc hónapos stuttgarti tartózkodása alatt Molnár József nem vette félvállról a munkát, százhúsz portrét festett. Érdekes viszont, hogy feleségéről, Hänlein Bertáról – akit Münchenben, akadémiai tanulmányai alatt ismert meg – mindössze három portrét készített, ezek közül is csak egynek a központi része maradt épen. Az 1850-es portré több akvarellel, ceruza- és tusrajzzal együtt került be 2012-ben az MNG-be, most pedig központi eleme az Idilltől a végzetig című kiállítás bevezető blokkjának, ahol a restaurálási folyamatába enged betekintést egy kisfilm.
Molnár József fényképészeti teljesítménye épp Berta kapcsán hozható szóba, hiszen a nő alakja, megjelenése – mint fotográfust – többször megihlette.
Első műtermét 1862-ben a tájképfestő Brodszky Sándorral nyitotta meg Győrben. A vele közösen készített fényképek divatos műtermi alkotások, de egyben a gyakorlás, a kísérletezés eredményei is. A példák sorából a művész fotótörténelmi jelentőségű önarcképsorozata kap hangsúlyt, de láthatunk fotográfiákat Molnár József öccséről, Antalról és a később szintén festőművészként érvényesülő gyermekeiről, Gézáról és Adélról is. Továbbá olyan munkákat, amelyek Brodszky, Mai és Társa, Doctor és Kozmata, Simonyi Antal, Erdős Sándor, Mertens és Társa műterméből kerültek ki. A családi hagyatékban fennmaradt albumban ifjabb Divald Károly, Goszleth István, Kiszer Nándor, Klösz György, Koller Károly, Mayer György, Rottmayer és Társa, Strelisky Lipót és Uher Ödön fényképei adnak körképet – egészen a századfordulóig – a hazai fotográfusok munkásságáról.