Klopp: Ahogyan kinézek, az önmagában megér egy piros lapot
Pep Guardiola a játékvezető ténykedésére panaszkodott, miután a City kikapott a Liverpooltól.
Pep Guardiola a játékvezető ténykedésére panaszkodott, miután a City kikapott a Liverpooltól.
A Vörösök zsinórban harmadik tétmeccsüket nyerték meg a manchesteriek ellen.
Pep Guardiola az előző héten kiütötte a dánokat, ezúttal viszont nem bírt a Köbenhavnnal.
A Manchester City már a kiállítás előtt eldöntötte a három pont sorsát.
A 22 éves norvég csatár lenyűgöző, 22 mérkőzésen már 26-szor talált kapuba a Bajnokok Ligájában.
A német csapat sportigazgatója meghökkentő kijelentést tett a Manchester Citynek eladott csatárról.
A Paris Saint-Germain készen állt arra, hogy megváljon jó formában lévő játékosától, Neymartól.
Vezetett, majd kétgólos hátrányba került a címvédő, végül 3-3-as döntetlent játszott a Newcastle otthonában.
A Barcelona a manchesteri Bernardo Silvára vetette ki a hálóját, de rögös út vezet az üzlet nyélbe ütéséig.
További érdekesség: Lionel Messihez hasonlította norvég csatárát a Manchester City vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly részletesen kifejtette, miként látja a kérdést.
Magyar Péter honvédelmi szakértője szerint a kérdés az lesz, hogy a rendőrök és a katonák hova állnak majd egy ilyen helyzetben.
Nézze meg a felvételt, felismeri?
Amíg háborúpárti elnöke volt az Egyesült Államoknak, nem készültek lövészlesek az elnöki gép közelében.
Újra és újra napirendre kerül a kötelező sorkatonaság bevezetése.
Így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget – fogalmazott a külügyminiszter.
A parlamentben beszél a miniszterelnök, aztán fogadja Alice Weidelt és Alekszandar Vucsicsot.
Tökéletes energiaforrást biztosítanak.
Samu Koponyacsontját 1965-ben fedezte fel Vértes László régész.
Egy öreg Citroën tulajdonosa jelentős összegű bírságokat gyűjtött össze Fejér vármegyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.