A szurkolók felháborodva üzentek Szoboszlainak a rangadó után

A Liverpool szombaton 1-1-es döntetlennel zárta a Manchester Citynél tett látogatását a Premier League-ben. Szoboszlai Dominik a fontos mérkőzés nagy részében a pályán volt, majd a közösségi médiában – szokásához híven – tömören jellemezte a látottakat. A középpályás Instagram-bejegyzését természetesen ellepték a szurkolói hozzászólások.

2023. 11. 26. 7:37
Szoboszlai Haaland
FBL-ENG-PR-MAN CITY-LIVERPOOL Fotó: Europress/AFP/Darren Staples
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szoboszlai Dominik a nyár óta már megtapasztalhatta az Everton elleni városi derbik hangulatát, a Liverpool tagjaként összecsapott a Tottenham Hotspurrel és a Chelsea-vel, szombaton pedig a Premier League elmúlt idényeinek legnagyobb rangadójának is részese lehetett. A Vörösök a Manchester Cityvel csaptak össze, és az Etihad Stadionban a Liverpool gyakran nagy pofonokba szalad bele, de most Erling Haaland és Trent Alexander-Arnold góljaival 1-1-es döntetlen született. Szoboszlai 73 percet kapott a pályán, és a jelek szerint mesteréhez, Jürgen Klopphoz hasonlóan elégedett volt a végeredménnyel. 

– Igazságos, kiegyenlített csata volt a mai. Folytatjuk a munkát! – írta a Liverpool magyar középpályása az Instagram-oldalán.

 

Szoboszlai nem kap elég passzt?

A bejegyzés közzététele után a Bors kiszúrta, hogy Szoboszlai bejegyzéséhez több szurkoló is hozzászólt. A magyar hozzászólók elsősorban amiatt panaszkodtak, hogy a magyar középpályást mintha nem szívesen vonnák be a játékba liverpooli csapattársai:

„Egyszerűen nem értem, hogy miért nem passzolnak neked! Rengeteg helyzeted van és nem! Nagyon stresszelő! Tökéletes passzaid vannak és Te mégsem kapsz labdát!” – írta egy kommentelő, mielőtt angolul arra kérte volna Mohamed Szalahot és Darwin Núnezt, hogy olykor Szoboszlait is találják meg egy-egy labdával.

„Amúgy az ki van adva az öltözőben, hogy ne passzoljanak neked?” – tette fel a kérdést egy másik drukker.

„Szuper voltál. Senki nem futott annyit, mint Te. Védekezel, iszonyú jók a meglátásaid. De valami zavar. Nem kapsz elég labdát. Miért nem passzolnak?!” – jött az újabb panasz.

Haaland a rekordjáról emlékezett meg

Szoboszlai korábbi salzburgi csapattársának, napjainkban már riválisának, a manchesteri Erling Haalandnak nem ez volt az első Liverpool elleni mérkőzése. Mindenesetre feltehetően ő is sokáig emlékezni fog erre a délutánra, ugyanis szombaton megszerezte az ötvenedik gólját az angol élvonalban, ami nála gyorsabban senkinek sem sikerült a Premier League-ben. A norvég csatár ezzel büszkélkedett a közösségi médiában.

– Ötven gól a Premier League-ben, ez igazán különleges érzés. Rendkívül hálás vagyok, hogy ilyen csodálatos csapattársak és stáb vesz körül, akik minden nap arra inspirálnak, hogy fejlődjek. Megtiszteltetés ezt a klubot képviselni! – áradozott Haaland.

Borítókép: Erling Haaland és Szoboszlai Dominik párharca (Fotó: Europress/AFP/Darren Staples)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.