Magyar Péternek saját embere találta el az Achilles-sarkát, szétszedik az internetezők
Az internet népe nem várt sokáig, a humor eszközével élve egyből Magyar Péteréknek esett.
Az internet népe nem várt sokáig, a humor eszközével élve egyből Magyar Péteréknek esett.
A meme video has surfaced featuring Peter Magyar, the peasant boy from Buda, whose weed-identifying skills are truly one of a kind.
Egy mémvideó jelent meg Magyar Péterrről, a budai parasztlegényről, aki úgy ismeri fel gazt, hogy párját ritkítja.
Több medve volt a rendezvény közelében, mint ember – egyes becslések alapján.
A baloldal legújabb reménysége is táncra perdült.
Apáti Bence ezt írta az általa megosztott mémhez, hogy a jobboldali (Tom macska az ismert rajzfilmből) egy kicsit keményebb.
Az internet népe nem kímélte a francia politikust.
Teljesen bevadult a dollármédia az átláthatósági törvényjavaslat miatt, de ahogy a közmondás tartja: „Akinek nem inge, ne vegye magára.”
A Tisza Párt vezére egészen odáig is elment a héten, hogy a mémeket leközlő médiumokat egyenesen bezáratná.
Magyar Péternek nem tetszik, ha fontos kérdésekben is születnek mémek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A helyzet egyre romlik Erzsébetvárosban.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
Komoly nukleáris kockázatra figyelmeztet a NAÜ.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Számos legenda fűződik a középkor legtitokzatosabb lovagrendjéhez.
"Our patriot friends, Georgian Dream (GD), won first place by a landslide in the municipal elections. Bravo!" wrote Peter Szijjarto.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.