A kereszténydemokrácia nem szupermarket
A német választások eredménye azt mutatja, hogy az értékeit feláldozó EPP most történelmi mélypontra került, Nyugat-Európában az utolsó bástya is leomlott. A választók megbüntették a CDU/CSU-t.
A német választások eredménye azt mutatja, hogy az értékeit feláldozó EPP most történelmi mélypontra került, Nyugat-Európában az utolsó bástya is leomlott. A választók megbüntették a CDU/CSU-t.

Hosszúra sikeredett a vasárnap este Németországban – nem beszélve a tizenhat évre elnyújtott Merkel-korszakról –, másnapos is lett a hétfői ébredés.

A CDU–CSU pártszövetség kiemelten fontos partnere a magyar kormánypártoknak. Ez a jövőben is így lesz – mondta lapunknak Schaller-Baross Ernő, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Az egyre valószínűbb balra tolódás végső soron hatással lesz nemcsak Európára, hanem a világra is.

A jogállamisági vita élesedését és az uniós hatalmi viszonyok átrendeződését eredményezheti, amennyiben a baloldal hatalomra kerül Németországban.

Kihasználatlan, ám költséges a kormány hivatalos vendégháza.

Karácsony Gergely az ország irányítására teljesen alkalmatlan személy, a PR-csapata is sokkal kevésbé tehetséges, mint Merkelé.

A brüsszeli elit – Merkel és Soros, illetve a globális pénzügyi körök hathatós inspirálásával – bevándorlásbarát álláspontra helyezkedett, s ezt kérte számon a tagállamokon is.

Az először Indiában azonosított delta variáns terjedése aggodalommal tölti el a kancellárt.

Nem tudjuk, mi jön még Németországban, nem világos, hogy ez az egyre veszélyesebbé váló őrület meddig jut el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.