Elhagyva azonban az európai színteret, már kevésbé egyértelmű külpolitikát feltételezhetünk nem csak egyes nagyhatalmak esetén. Ugyanis amíg az SPD, mint hagyományos nagypárt, Oroszország, valamint Kína vezetésével szemben emberi jogi, valamint politikai aggályok mentén kritikus hangnemet üt meg, addig Németország exportalapú gazdaságának, valamint energetikai ellátottságának megóvása érdekében már sokkal simulékonyabbnak tűnik.

Ettől azonban markánsan eltérő álláspontot látni mind a Zöldek, mind pedig az FDP részéről is: mindkét szervezet hangos kritikusa Oroszországnak, erős támogatója az orosz szankcióknak, amelyek a krími konfliktus kibontakozása óta érvényben vannak. Mi több, az Északi Áramlat 2 (Nord Stream 2) gázvezeték kapcsán a Zöldek azonnali leállást követelnek, ám az FDP ezzel kapcsolatban már óvatosabban fogalmaz, mindössze felülvizsgálati moratóriumot szeretne bevezetni. Annak tudatában, hogy az SPD jelöltje, Olaf Scholz alkancellári minőségben nemrég még egymilliárd euróért vásárolt volna amerikai LNG-t (cseppfolyósított földgázt) annak érdekében, hogy az USA ne nehezítse a gázvezeték megépítését, kifejezetten pikáns koalíciós csörtékre lehetne ez ügyben számítani.

Ugyanakkor közös alapot képezhet mindhárom párt számára a Kínához való hozzáállásuk: az esetleges koalíció valamennyi tagja szót emelt a Hongkongban, valamint a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen vélelmezett erőszakos fellépések ellen, ugyanakkor nem utasítják el a Pekinggel való gazdasági együttműködést – igaz, ebben a témában leginkább az SPD mutatkozik aktívnak. Ami az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolatot illeti, szintén jócskán akadnak közös nevezők, bár kétségtelen, hogy a Zöldek az SPD-vel, valamint az FDP-vel ellentétben nem elkötelezett hívei a NATO által előírt kétszázalékos költségvetési hozzájárulásnak. A pártban szintén nehezen megkerülhető minden olyan kereskedelmi megállapodás ügye is, amelynek megkötése közben a felek nem vettek figyelembe minden környezet- és/vagy fogyasztóvédelmi szempontot.

Kevésbé valószínű, ám amennyiben a vörös-vörös-zöld koalíció keretében alakulna meg Berlinben a szövetségi kormány, úgy már egy sokkalta turbulensebb – és ezáltal gyengébb – külpolitikai irányvonal rajzolódna ki Németország számára, amelynek a magyarázata igencsak egyszerű: a kommunista utódpárt, a Baloldal ideológiája.

Ami az uniót érintő ügyeket illeti, a Baloldal átfogó reformokban, a bevándorlás legalizálásában, a migránsok szétosztási mechanizmusában, valamint a különböző etnikai és szexuális kisebbségek védelmének fokozásában érdekelt. S miközben ezen célkitűzések között természetesen van átfedés mind az SPD, mind pedig a Zöldek programja között, addig a párt álláspontja Oroszország, valamint Kína kapcsán már sokkalta barátságosabb hangnemet üt meg.

Előbbi kapcsán a Baloldal kifejezetten baráti viszony létrehozásán fáradozna, ennélfogva egyértelműen ellenzi az orosz szankciókat, valamint az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését szorgalmazza, továbbá egyenrangú kereskedelmi és diplomáciai partnerként tekint Moszkvára. Mindehhez hasonlóan Kínával is jóval megértőbb álláspontot képvisel a szervezet, hivatalos kommunikációjában említésre sem méltatja a többi párt térségbeli humanitárius aggályait, ehelyett az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatban egy kifejezetten kereskedelmi alapú szövetség kiépítését preferálná.

Természetesen a vasárnapi választások eredményhirdetéséig sok minden megváltozhat, így a koalíciós variációkkal kapcsolatos előrejelzések is pillanatok alatt válhatnak értéktelenné, vagy éppen ellenkezőleg, felbecsülhetetlen igazodási pontokat tartalmazó jegyzetekké. Ami azonban biztos: Angela Merkel tizenhat évnyi kormányzását és annak stabilitását nagy valószínűséggel egyetlen kancellárjelölt és egyetlen koalíció sem fogja tudni reprodukálni. Nagy kérdés, hogy az ebből következő balra tolódás végül milyen formában érinti majd Németországot, amely végső soron hatással lesz nemcsak Európára, hanem a világra is.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Borítókép: MTI/EPA pool/Clemens Bilan