időjárás 5°C Szabina 2021. October 27.
logo

Zavaros jövő előtt áll a Merkel utáni német külpolitika

Sümeghi Lóránt
2021.09.24. 12:59 2021.09.24. 13:23
Zavaros jövő előtt áll a Merkel utáni német külpolitika

Tizenhat évnyi, reálpolitikán alapuló diplomáciai lavírozás és kompromisszumkeresés után elsősorban a német kormány új összetételén múlik az, hogy Németország képes lesz-e folytatni az Angela Merkel által csúcsra járatott Realpolitik alapú külpolitikát. Egy balra tolódó Németország esetében joggal merül fel az a kétely, miszerint az ideológia rovására mehet Németországnak az eddigi pragmatikus viszonya a világ különböző nagyhatalmaival.

A német szövetségi parlamenti választások kapcsán készített legfrissebb felmérések szerint nagyon úgy tűnik, hogy Angela Merkel távozásának híréből a németországi baloldal profitált leginkább: a szocialista SPD 25 százalékon, a jobbközép CDU/CSU 21 százalékon, a mostanra már a balközepet képviselő Zöldek 17 százalékon, a liberális FDP 11 százalékon, a kommunista utódpártként ismert Baloldal pedig 6 százalékon áll. Megjegyzendő, bár a jobboldali populista AfD 11 százalékos támogatottságot élvez, mivel a szervezet politikai karanténban van, egyetlen párt koalíciós terveiben sem szerepel. Mi több, a baloldal előretörését érzékelteti az is, hogy az SPD kancellárjelöltje, Olaf Scholz már nemegyszer érzékeltette a kampány során, hogy pártja leginkább a Zöldekkel kormányozna – ami egyébként a Zöldeknek sem lenne ellenére –, mivel mindkét pártban úgy vélik, a CDU/CSU-nak ellenzékben kellene „kipihennie” a kormányon töltött utóbbi 16 év fáradalmait.

Amennyiben e politikai szándékot a választási eredmények is lekövetik, akkor e blokkhoz papíron vagy az FDP („közlekedési lámpa koalíciót” eredményezve), vagy a Baloldal („vörös-vörös-zöld szövetséget” kialakítva) csatlakozhat. Ez utóbbira bár kevés az esély, érdekes módon sem Scholz, sem pedig Baerbock nem zárta ki a terhelt múltú szervezettel való együttműködést.

Az előbbi koalíció legstabilabb külpolitikát érintő közös metszete az Európai Unióval való kapcsolat további erősítése, tekintettel arra, hogy a Zöldek példának okáért nyíltan az Európai Egyesült Államok eszméjének és a migránsok unión belüli szétosztásának hívei. Mindez persze nem sok jót ígér azoknak a tagországoknak, amelyek szuverenitásuknál fogva ellenzik az erőltetett európai föderalizációt. Ugyanakkor egy ilyen színezetű német kormány, amely többek között kevésbé ragaszkodna a költségvetési szigorhoz, újabb közös politikai csatornákat nyithatna Franciaország elnökével, Emmanuel Macronnal, aki a múltban már több ízben is a lazító intézkedések mellett foglalt állást.

Elhagyva azonban az európai színteret, már kevésbé egyértelmű külpolitikát feltételezhetünk nem csak egyes nagyhatalmak esetén. Ugyanis amíg az SPD, mint hagyományos nagypárt, Oroszország, valamint Kína vezetésével szemben emberi jogi, valamint politikai aggályok mentén kritikus hangnemet üt meg, addig Németország exportalapú gazdaságának, valamint energetikai ellátottságának megóvása érdekében már sokkal simulékonyabbnak tűnik.

Ettől azonban markánsan eltérő álláspontot látni mind a Zöldek, mind pedig az FDP részéről is: mindkét szervezet hangos kritikusa Oroszországnak, erős támogatója az orosz szankcióknak, amelyek a krími konfliktus kibontakozása óta érvényben vannak. Mi több, az Északi Áramlat 2 (Nord Stream 2) gázvezeték kapcsán a Zöldek azonnali leállást követelnek, ám az FDP ezzel kapcsolatban már óvatosabban fogalmaz, mindössze felülvizsgálati moratóriumot szeretne bevezetni. Annak tudatában, hogy az SPD jelöltje, Olaf Scholz alkancellári minőségben nemrég még egymilliárd euróért vásárolt volna amerikai LNG-t (cseppfolyósított földgázt) annak érdekében, hogy az USA ne nehezítse a gázvezeték megépítését, kifejezetten pikáns koalíciós csörtékre lehetne ez ügyben számítani.

Ugyanakkor közös alapot képezhet mindhárom párt számára a Kínához való hozzáállásuk: az esetleges koalíció valamennyi tagja szót emelt a Hongkongban, valamint a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen vélelmezett erőszakos fellépések ellen, ugyanakkor nem utasítják el a Pekinggel való gazdasági együttműködést – igaz, ebben a témában leginkább az SPD mutatkozik aktívnak. Ami az Egyesült Államokkal ápolt kapcsolatot illeti, szintén jócskán akadnak közös nevezők, bár kétségtelen, hogy a Zöldek az SPD-vel, valamint az FDP-vel ellentétben nem elkötelezett hívei a NATO által előírt kétszázalékos költségvetési hozzájárulásnak. A pártban szintén nehezen megkerülhető minden olyan kereskedelmi megállapodás ügye is, amelynek megkötése közben a felek nem vettek figyelembe minden környezet- és/vagy fogyasztóvédelmi szempontot.

Kevésbé valószínű, ám amennyiben a vörös-vörös-zöld koalíció keretében alakulna meg Berlinben a szövetségi kormány, úgy már egy sokkalta turbulensebb – és ezáltal gyengébb – külpolitikai irányvonal rajzolódna ki Németország számára, amelynek a magyarázata igencsak egyszerű: a kommunista utódpárt, a Baloldal ideológiája.

Ami az uniót érintő ügyeket illeti, a Baloldal átfogó reformokban, a bevándorlás legalizálásában, a migránsok szétosztási mechanizmusában, valamint a különböző etnikai és szexuális kisebbségek védelmének fokozásában érdekelt. S miközben ezen célkitűzések között természetesen van átfedés mind az SPD, mind pedig a Zöldek programja között, addig a párt álláspontja Oroszország, valamint Kína kapcsán már sokkalta barátságosabb hangnemet üt meg.

Előbbi kapcsán a Baloldal kifejezetten baráti viszony létrehozásán fáradozna, ennélfogva egyértelműen ellenzi az orosz szankciókat, valamint az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését szorgalmazza, továbbá egyenrangú kereskedelmi és diplomáciai partnerként tekint Moszkvára. Mindehhez hasonlóan Kínával is jóval megértőbb álláspontot képvisel a szervezet, hivatalos kommunikációjában említésre sem méltatja a többi párt térségbeli humanitárius aggályait, ehelyett az ázsiai nagyhatalommal kapcsolatban egy kifejezetten kereskedelmi alapú szövetség kiépítését preferálná.

Természetesen a vasárnapi választások eredményhirdetéséig sok minden megváltozhat, így a koalíciós variációkkal kapcsolatos előrejelzések is pillanatok alatt válhatnak értéktelenné, vagy éppen ellenkezőleg, felbecsülhetetlen igazodási pontokat tartalmazó jegyzetekké. Ami azonban biztos: Angela Merkel tizenhat évnyi kormányzását és annak stabilitását nagy valószínűséggel egyetlen kancellárjelölt és egyetlen koalíció sem fogja tudni reprodukálni. Nagy kérdés, hogy az ebből következő balra tolódás végül milyen formában érinti majd Németországot, amely végső soron hatással lesz nemcsak Európára, hanem a világra is.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Borítókép: MTI/EPA pool/Clemens Bilan