Sulyok Tamás: A szuverenitás virtusa gyakran mentette meg rossz sorsától a magyart
A magyar virtus mindig is sajátja volt a nemzetnek – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök Brüsszelben.
A magyar virtus mindig is sajátja volt a nemzetnek – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök Brüsszelben.
Nagyszombati szentmisén vagyok, ahol a fény újra átveszi a hatalmat a sötétség felett.
Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepli, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.
Népszokások szenteste.
A közép-európai népek megbékélésének és kiengesztelődésének szándékával szervez zarándoknapot az Esterházy János Zarándokközpont szombaton.
Az első beatmisét 1970 húsvétján tartották.
A miniszterelnök újabb képgalériát osztott meg Ferenc pápa Kossuth téri miséjéről.
Fontos tudnivalókat adunk közre a szentmiséről, a beléptetésről és a különböző programok kezdési idejéről.
A szentatya arra ösztönözte a híveket, hogy hagyják hátra gyötrelmeiket és szabadítsák ki reményüket.
A szentatya a háborúk befejezésére szólított fel, Ukrajnára és népére ismét mint mártírokra utalt tegnap esti beszédében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.