idezojelek

Az én római katolikus templomom

Nagyszombati szentmisén vagyok, ahol a fény újra átveszi a hatalmat a sötétség felett.

Hegyi Zoltán avatarja
Hegyi Zoltán
Cikk kép: undefined

Abban a faluban, ahol élek, egy templom római katolikus. Az egyik legszebb és egyben legszerényebb azok közül, amelyekben valaha jártam. Dalmáciában vannak hasonlók, tenger fölé magasodva. Nálunk nincs tenger, de itt is jók a szaharai homok által megszűrt fények a tornyán, ami az ég felé mutat a dombon. A torony magas, de a templom belül meglepően kicsi. Visszafogott barokk. Története kalandos, mint a templomoké általában. Szent Márton tiszteletére szentelték fel, elődjét 1272-ből említi oklevél. 1548-ban jött a török, és felégette, nyilván a nagy tesóság jegyében. 1721-ben építették újjá. 1807-ben villámcsapás érte a tornyot. Az első világháborúban elvitték a harangokat, 1921–22-ben újak érkeztek. Odabent keskeny szakaszokból álló hevederes csehsüveg-boltozat, talán ez adja a meghittséget.

 A padokon generációk keze-térde nyoma.

A templomkertben állunk nagyszombat estéjén. Szent tűz, megszentelt gyertyák, sonkák, kalácsok, borok. És ebben úgy nagyjából minden benne van. Olvasom, hogy a legújabb statisztikák szerint Magyarországon a népességen belül visszaszorulóban van a vallásos emberek aránya. Ez persze egész Európára is vonatkozik, a nyugati részre főként, már ami a kereszténységet illeti ugye, de még Lengyelország sem kivétel. A második világháború után még „csak” úgy érkezett az üzenet, hogy „Isten igen, egyház nem”, de azóta a radikális progresszió még keményebb üzemmódba kapcsolt, és ez rányomja bélyegét a társadalom hétköznapi gondolkodására is. Különös tekintettel a fiatal generációkra.

Nos, ez az, ami ebben a kicsi faluban, ebben a kertben most egyáltalán nem látszik. Szembetűnő az ifjak számbeli fölénye, az átlagéletkort harminc körülire saccolom. Nagyszombati szentmisén vagyok, ahol a fény újra átveszi a hatalmat a sötétség felett és ahol kerepléssel kezdünk, de estére visszatérnek a harangok. 

Nézem a kertből a tornyot a gólyával, és ez jut eszembe: na srácok, milyen volt Olaszba’? Megtehetem, mert az Isten humorérzéke híresen kifinomult, miként egyébként szolgájáé, a mi plébánosunké is. Ez fontosabb, mint elsőre gondolnánk, a papokon nagyon sok múlik. Rengeteg minden a rengetegben. 

Ebben a zűrzavarban magam sosem imádkoztam javakért. Számomra az egyről a kettőre jutás vágya többnyire kimerült abban, hogy a fedelet, ha lehet, ne vigye már a bank, kinyújtott keze, a végrehajtó vagy egyéb legális uzsorások. Legfeljebb akkor tettem kivételt, amikor együtt üvöltöttem ­Janis Joplinnal, hogy ó, Uram, nem vennél nekem egy Mercedes-Benzt, most, hogy az összes haverom Porschét hajt. Egyébként a Jóisten fentebb említett legendás humorérzékére felettébb jellemző, hogy később Joplin virágmintás Porschéja irgalmatlan összegért került kalapács alá, én meg tényleg kaptam egy Mercedes-Benzt. Igaz, hogy huszonnégy éves, de kedvelem. És egyfajta szimbólum is a gazdagok villanyautó-mániájának kellős közepén. Igaz, nekik sem könnyű, lásd a tevét a tű fokával. Még idejében beláttam tehát, hogy nem vagyok elég sokoldalú és tehetséges, hiába is fohászkodnék, érdemtelennek bizonyulnék. Meg aztán hülyén is hangzana egy ima, ami nagyjából így nézne ki:

Ó, Uram, add hogy egyszerre legyek igazgatósági és felügyelőbizottsági tag vagy öt helyen a bankoktól a közlekedésig havi nettó négymillióért, rosszul hallottad, Uram, nem évi, havi, és aztán, ha majd megsértődtem rád, hagy legyek legalább a semmiből sem okuló fóbiások messiása, az igazi 2.0, ámen.

 Egyébként mindez nem ítélkezés, csupán ízlés kérdése. És mindenkinek a maga keresztje. Ki ezt cipel, ki azt. Ebben a korban, amikor a gyilkos falusi pletyka helyét átvette a világháló, és Mari nénit lelökdösték a padról a mindenhez értő kinyilatkoztatók és a nemzetközi kar­rier bérgyilkosok, amúgy sem érdemes belemenni az egymást váltó percemberek cicaharcaiba, még ideig-óráig sem.

A lelassulás művészetének újrafelfedezése akkor már izgalmasabb, embert próbálóbb kihívás. A baj eredője ismert. Amennyiben mégsem, Ferenc pápa legutóbbi, írásba foglalt meditációjának egyik részletéből pontos képet kaphatunk. „A fékevesztett rohanásban és cselekvésben, a tennivalóktól felszippantva, abban a félelemben, hogy nem tudok felszínen maradni, vagy a vágy miatt, hogy mindig középpontba helyezzem magam, nem találok időt, hogy megálljak és veled legyek.” A narrátor fordult így Jézus felé, az ember nevében.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Tizenkét héttel később

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Kik követik Magyar Pétert?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.