Kezemben boríték, feladó a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság, tudom, mi van benne. A Káli Híradó legfrissebb száma, írta és rajzolta évtizedeken át Somogyi Győző festőművész. Kinyitom a borítékot, elolvasom az első mondatot és rám tör a múlt idő. Egyrészt az emlékek élesen, egyenesen a ködből, évek, öröm és bánat, esküvő, temetés, képek és borok, másrészt az első mondat miatt. „Ez a Káli Híradó utolsó száma.”
Elolvasom még egyszer, hátha csak hallucinálok. Mert az ember hajlamos azt feltételezni, hogy vannak dolgok, amik az örökkévalóságig tartanak vagy még azon is túl, már amennyiben ez lehetséges.
De a valóság rám köszön, mint egy felejthetetlen nagybácsi, a „vezércikk” így folytatódik.
„Ezúton búcsúzom hűséges olvasóitól, akik a lapot 40 éven át, minden külső támogatás nélkül eltartották. Ritka siker ez egy sajtóterméknél. És az is, hogy mindvégig valódi civil, zöld és politikamentes maradt. Megszűnésének okai : 1. A helyi hírek hagyományos forrásai – kocsma, bolt, templom, hivatal, utcai beszélgetések stb. – elhaltak. Minden emberi érintkezés, hír és információ az internetre költözött. Ezt követni nem tudom és nem is akarom. A Híradó fokozatosan hírek nélkül maradt. 2. Öreg lettem. A Híradó valamennyi száma gyűjtőkötetekbe rendezve az olvasók és kutatók rendelkezésére áll. Utolsó kötete (2019–2025) most készül.”
Ezzel egy időben Somogyi Győző lemondott a Káli Medence Környezetvédelmi Társaságban viselt tisztségeiről, amelynek 1979-ben alapítója volt, majd folyamatosan titkára és elnöke volt. A tagok és a példájukat követők megmentettek több száz népi műemléket a Balaton-felvidéken és behozták a köztudatba a Káli-medence fogalmát.
Megkockáztatom, Somogyi Győző nélkül a Káli-medence nem lenne az, ami. Fogalmazzunk úgy, hogy ennyire sem, amennyi mára maradt belőle, az utóbbi években kizárólag üzletszerű kéjelgés céljából betelepülők erőfeszítéseinek ellenére. Tisztelet persze a kivételeknek.
Megállapíthatjuk továbbá, hogy Somogyi Győző a legnagyszerűbb kortársaink egyike, valóban kultikus, ikonikus és egyben emblematikus figurája a tájnak, amiben úgy él és úgy gazdálkodik, ahogyan fest, ír és rajzol. Még a betűket is rajzolja. Egész ember.
A Káli Híradó utolsó számában megfogalmazott egyfajta testamentuma olyan szellemiséget tükröz, amely mögé dicsőség beállni. A Káli Híradó digitális formában tovább él. Olvasni fogom és szurkolok neki, annak ellenére, hogy sajnos soha nem lehet már olyan, amilyen eddig volt. Hiányozni fog a kézírás csodája.
Szomorúságomat kissé enyhíti (na jó, igen erősen), hogy az eseményekkel szinte egy időben megjelent a Festő a világ közepén (Somogyi Győző élete és művészete) című káprázatos album.
Írója Takács Gábor, kiadta a Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány, komoly összefogással a háttérben. Könyvészeti remekmű, csodás tisztelgés a festő életműve előtt. Ragyognak a lapok, az aprólékos kutatómunkát követően a szöveg remek. Fény árad az egészből. Takács Gábor majd tíz évvel ezelőtt írt már egy könyvet a témában (A szépség szolgálatában. Beszélgetések Somogyi Győzővel festészetről, grafikáról, esztétikáról), ebből idéződik a felütés. „Úgy gondolom, hogy a juhász világnézete a helyes, aki a puszta közepén leszúrja a botját, ráteszi a kalapját, és azt mondja: itt a világ közepe. Fölfelé kell a viszonyítási pontot keresni, Isten felé, nem pedig földrajzilag és még kevésbé időben. A művésznek örök mércékhez kell magát mérnie.”
