Hamvas Béla jut eszembe egy pillanatra és egy személyes emlék a sok közül. Amikor először jártunk Somogyi Győzőék varázslatos otthonában és megpillantottam a nagy vásznakat, kis híján megszédültem a ragyogástól. Míkonoszra gondoltam, még a turistainvázió előtti időkből. Később olvastam a festő egyik mondatát. „Görögországba kellett mennem, a görög szigetekre, ahol a tenger tintakék, a szikla vakító fehér, azután hazajöttem, és már itthon is láttam a színeket.” És azok az erős, tiszta sárgák. A tojástempera. Itáliai táblaképek, ortodox ikonok sejlenek fel a hagyományból egy aprócska magyar faluban a huszadik század vége felé.

Amikor eljött a pillanat, Somogyi Győző választott. Az új helyett a szépet, mindannyiunk örömére. 

Somogyi Győző számomra látó, látomásos festő, a legnagyobbak egyike.