Festő a világ közepén
HETI AGYRÉMEK – Somogyi Győző látó, látomásos festő, a legnagyobbak egyike.
HETI AGYRÉMEK – Somogyi Győző látó, látomásos festő, a legnagyobbak egyike.

Változatos programokkal várják a nemzeti parkok az érdeklődőket.

Mostanra meghoztuk azt a döntést, hogy itt és most, nem folytatjuk – fogalmaztak.

Milyen az, amikor valaki Németországban arról ábrándozik, hogy a Szent György-hegyen szőlőt telepít?

Több mint kétszáz programot kínál a Kőfeszt, a nyugalom fesztiválja.

Elkészült az utóbbi évtizedek legnagyobb kulturális célú beruházása a Káli-medencében.

Mintegy negyvenezren vettek részt a Kőfeszt – A nyugalom fesztiválja programjain a Káli-medence és vonzáskörzete tíz településén.

A népi építészet emlékei, Wass Albert versének sorai, egy római sírkő mellett még kőleves is készül az egyik helyszínen.

Művészete mellett egyéb nézőpontból is bemutatkozik a régió.

A Káli-medence településein minden hónapban jelentkezik a program.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Így csökkenthető a bélgyulladás.

Itt a tudatos megoldás a hónapban érkező extra pénzre.

Újabb botrányos epizóddal gazdagította hírhedt életművét Gigi Becali, a Steaua tulajdonosa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.