„Láttatok már németeket háborút nyerni?” Összeverekedtek az angol és német drukkerek + videó
Az angol szurkolók gúnyolódtak a németeken Düsseldorfban, majd össze is verekedtek velük.
Az angol szurkolók gúnyolódtak a németeken Düsseldorfban, majd össze is verekedtek velük.
A Német Szövetségi Köztársaság pénzügyminisztériumának csak a harmadik kérelem után tűnt fel az átverés.
Pár év alatt több mint harmadával nőtt a Magyarországon élő német állampolgárok száma.
Az egyik fő célpontjuk a Balaton és környéke.
Volt okunk aggódni, hogy Katar nyerte el a vb rendezésének jogát, de a gazdag miniállam kiállta a próbát.
Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság kormányzópárt elnöke egy fórumon beszélt a német jóvátétel körül kialakult vitáról.
A temetés napja egyértelművé tette, hogy a németek új vallása a gyávaság – írta Gorbacsov búcsúztatásáról a történész.
Bojkottálja a budapesti vizes világbajnokságot Németország, amennyiben azon indulhatnak – akár semlegesként is – orosz és fehérorosz sportolók.
Egy felmérés szerint a német lakosság csupán 36 százaléka látja úgy, hogy az ország megbirkózott a menedékkérők tömeges beáramlásával.
A külügyminiszter szerint Európa ismét komoly migrációs nyomás alatt áll, amit a németek újra közvetlenül éreznek a saját bőrükön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Érdekesség, hogy ennek ellenére a Balaton partján, Siófokon szerda délután mindössze 11,9 fokot mértek, ennél hidegebb csak a Kékestetőn volt.
Beszédes az is, hogy még csak nem is a jobboldali média képviselői kérdezték.
Az Egyesült Államok a katonai támogatás felfüggesztése után bejelentette, hogy ideiglenesen leállítja a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával.
Párizsban tanuló egyetemistákkal találkozott a miniszterelnök a francia fővárosban, aki az esti órákban Emmanuel Macron elnökkel folytat megbeszélést az orosz–ukrán háborúról és a béke lehetőségeiről.
Az ukránok kifogytak a gránátokból, ezért szokatlan megoldást alkalmaztak az orosz katonák ellen.
Megkezdődött a hajtóvadászat.
Vagy akár a Netflixen.
Nem engedi a kormány, hogy kifosszák az embereket.
Az ukránok kifogytak a gránátokból, ezért szokatlan megoldást alkalmaztak az orosz katonák ellen.
Megkezdődött a hajtóvadászat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.