Változnak a digitális pénzügyi szolgáltatások
A kinevezett felelős minisztérium csak Budán, illetve Pesten tudott gyorsan működésbe lépni, személyi állományát nagyrészt az itt lévő kormányhivatalok biztosították.
A kamat tartására szavazott a monetáris tanács jelentős többsége a keddi ülésen – közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Megszavazta hétfőn az Országgyűlés a tranzakciós illetéket. A javaslatot 249 igen szavazattal, 94 nem ellenében fogadta el a Ház.
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette a Magyar Nemzeti Bankot érintő, a múlt év végén született törvény módosításáról szóló javaslatot hétfői ülésén.
Méltatta szerdán Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztos szóvivője a magyar jegybanktörvényről a hét elején tartott ötoldalú szakértői egyeztetés „jó szellemiségét”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Az otthon a társadalmi jólét és a gyermekvállalás fontos sarokköve.
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.
Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.