Vidnyánszky Attila: Az arányokon nem kell változtatni
Ha az ember visszatekint, egy sor dologra büszke és egy sor dologban van hiányérzete – mondta lapunknak Vidnyánszky Attila.
Ha az ember visszatekint, egy sor dologra büszke és egy sor dologban van hiányérzete – mondta lapunknak Vidnyánszky Attila.

A hajón önmagunkat és értékeket menthetünk át.

Holnap kezdődik és a nyárig tart a színházi olimpia.

Aleksandar Popovski rendező örömmel adja át a tudását a művészhallgatóknak.

Oscar-díjas színésznő és ukrán társulat is szerepel az idei év egyik legnagyobb európai kulturális ünnepén.

Korunk civilizációs betegségéről, a kiégésről szól a Malko Teatro Zebra című előadása.

Grandiózus fesztiválsorozat indul a Nemzeti Színházban, amely a Jelen/lét Fesztivállal kezdődik, majd a MITEM-mel folytatódik, s a 10. Színházi olimpiában csúcsosodik ki.

A 10. Színházi Fesztivál számokban: 35 ország, kétszáz társulat, hetven helyszín, 550 előadás.

Sokszor megvitatott kérdéseket tárgyal újra a Nemzeti Színház különleges sci-fije.

Valerij Fokin fia, Kirill Fokin Rex című disztópikus művét állítja színpadra Budapesten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Vas vármegyei főispán a parlamentbe készül.

Érkezik a köd és az ónos eső.

Hogyan teremthetünk ünnepi hangulatot túlzások nélkül?

Az ünnepek is a kicsinyes politikai csatározásokról szólnak a XI. kerületben.

A tárgyalások a tervek szerint ma is folytatódnak.

Az orosz Szövetségi Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője az EU oroszellenes politikáját kritizálta.

Trump és Maduro konfliktusa új szintre lépett.

Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.

A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.

Ebbe biztos beletörik a bicskája!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.