Hosszú percekig csak a monoton tik-tak hallatszott, aztán megmozdult a téglalap alakú, fekete-fehér forgóajtókból álló díszlet egyik fele. És egyszer csak ott állt Nóra talpig feketében – ezzel a jelenettel kezdődött a Nóra című előadás, amely hetven percen át fejtegette a női léttel, az áldozatvállalással, sőt önfeláldozással kapcsolatos legfontosabb kérdéseket egy nő tragédiáján keresztül. Nóra karaktere valóban tragikus. És ezt ragadja meg a formabontó rendezéseiről és munkamódszeréről ismert Theodórosz Terzopoulosz is, aki nemrég egy interjúban azt mondta, hogy a Nórát az ókori tragédia szemszögéből látja, a lételméleti és egzisztenciális helyzetre összpontosítva. Adaptációja középpontjában Nóra mint tragikus figura áll.
De miért tragikus Nóra figurája? Erre a kérdésre választ ad a Nóra írója, Henrik Ibsen és a mostani előadás rendezője, Theodórosz Terzopoulosz is, hiszen mind a ketten az emberi természet, a női lélek kiváló ismerői. A darab ugyanis arról szól, hogy Nóra, aki mindig engedelmeskedett az őt körül vevő férfiaknak, egy családi ügy kapcsán öntudatára ébred, s többé nem akar megfelelni a társadalmi konvencióknak. Életét, tetteit, vágyait eddig másoknak rendelte alá, de többé nem akar így élni.
A babaként kezelt nőt remekül játszotta el Sophia Hill, akinek minden mozdulata arra a hazugságokkal, elhallgatott sérelmekkel átszőtt közegre utal, amelyben élnie kell.
Nóra különös gesztusai és mozgása is azt szemlélteti, hogy folyamatosan vívódik, s örömteli kacagása a darab végére őrjöngésbe, jobban mondva kétségbeesett segélykiáltásba fordul át. Érdekes, hogy Terzopoulosz Nóra férjét, Torvaldot (Antonisz Miriankosz) és a nőt zsaroló, lecsúszott jogászt Krogstadot (Taszosz Dimasz) szerepeltette csupán a darabban, mégsem volt hiányérzetünk a többi karaktert illetően. Torvald és Krogstad is tökéletesen megtestesítette azt a férfi típust, amely lekezelően, gyerekként tekint a nőre.
Ami a rendező által megálmodott minimalista díszletet illeti, eleinte furcsa volt ebben a szűk térben látni a három színészt, de épp e szokatlan tér, valamint a fények és a zenék miatt más megvilágításba, más keretek közé került az előadás.
A forgóajtókból álló tér az élet körforgására utal, s arra, hogy ebben az őrült körforgásban néha szükségünk van arra, hogy megálljuk, s körülnézzünk magunk körül. Mert csak így láthatunk tisztán. És Nóra is csak így láthat tisztán.
Nóra önfeláldozó nőből öntudatára ébredt nővé válik
Az ő szájából hangzik el a következő mondat:
Úgy kell elfogadnunk a dolgokat, ahogy vannak.
Ám nem telik el sok idő, s ennek az ellenkezőjét látjuk megvalósulni, hiszen felrúgja addigi kényelmesnek, boldognak hitt életét. Az apjába, majd férjébe kapaszkodó nőt egyszerre látjuk erősnek és gyengének, határozottnak és védtelennek, aki nem csupán áldozatot volt képes hozni az életében fontos férfiakért, hanem idővel képes lázadni mindaz ellen, amit ők biztosítottak neki. Képes kilépni a komfortzónájából.
Hiszen eljön a pillanat, amikor megvilágosul, s rájön, hogy eddigi élete során minden tettét az apjának és férjének való megfelelési vágy kísérte. Amikor erre ráébred, önfeláldozó nőből öntudatára ébredt lázadóvá válik, aki képes túllépni a társadalmi konvenciókon. De vajon a saját konvencióin is képes-e túllépni?
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
