Színészek ütemesen döngölik lábukkal a földet, dobogásuk elementáris, arcuk maszk – rezzenéstelen –, tekintetük egyetlen pontra fókuszál. Színpadi jelenlétük felidézi a japán oroszlántáncot, amely ördögűző, szakrális aktus a földben lakozó rossz szellemek elkergetésére. Hekabé keze ökölbe szorul, és a rettenetes belső feszültségtől szakad róla a veríték. Euripidész A trójai nők című drámáját Szuzuki Tadasi rendezésében láttuk a Nemzeti Színházban.
Színházi energia
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az előadás utáni beszélgetésből értette meg, miért is kellett neki egészen Toga falujáig elzarándokolni a japán rendezőért, hogy megkérje, jöjjön el hozzánk. A legbelső, ösztönös, „állati energiáik” találkoztak Togában. Szuzuki Tadasi így beszél erről a személyes jelenlétről: az „animal energy” az a bennünk is meglévő erő, amelyet a sportolókban számtalanszor megcsodálunk. A színházi olimpia célja, hogy a színész megjelenítse ezt az erőt és energiát a kisugárzásával. A civilizáció folyamata megragadható fizikai képességeink és érzékeink kiterjesztésében. Milyen külső energiaforrásokat alkalmaz az ember? Felhasználja az állatok erejét, de felfedezte az úgynevezett élettelen energiákat, a kőolajat, a gázt, az elektromosságot is. A kultúrát azonban az élő energiákon keresztül történő kommunikáció táplálja: nem az online tér, hanem a személyes, intenzív jelenlét. Erős és gazdag kultúrát teremt magának az a társadalom, amelynek tagjai személyesen és közvetlen módon kapcsolódnak egymáshoz. Szuzuki filozófiája szerint az emberi lépték tartja fenn a műveltséget civilizált világunkban.
A trójai nők rendezése is az elidegenítő tendenciák ellen hat, miközben kapcsolódik a nó és a kabuki tradicionális színház formáihoz, hogy érzékeltesse az emberi test kifejező erejét. Szaito Maki színésznő Hekabé és lánya, Kasszandra szerepében egyformán hiteles alakítást nyújt: az első sorból sem tudnám megmondani, kicsoda valójában, öregasszony vagy fiatal lány, királyné vagy megbecstelenített papnő? Egyes kritikusok állítják, Euripidész drámaiatlan drámája A trójai nők. Mert mi történik a színpadon? Hekabé az utolsó órájában visszagondol a háborúban legyilkolt szeretteire. Egy magányos özvegy elpanaszolja sanyarú sorsát az isteneknek. A dráma éppen abban a mozzanatban képződik meg, hogy már minden megtörtént: Trója lángokban áll, megalázott nők ülnek a tenger partján, és várják, hogy kisorsolják őket a győztes harcosok között. Tudják: fogoly rabszolgaként hurcolják majd őket a görög hajókra. Egykori tisztes asszonyok várakoznak. Várakozunk.
