Suzuki Tadashi színháza
A rendező, Suzuki Tadashi elképzelése szerint a japán kortárs színház olyan összművészeti alkotás, amely merít a hagyományos japán színjátszásból, ám egyetemes kérdésekre keres választ. Ehhez pedig kiváló alapanyagot szolgáltatnak az ókori görög drámák, amelyekből egyébként számos adaptáció is bemutatkozik a színházi olimpián és a MITEM-en. Suzuki Tadashi módszere a jelenlétet tekinti a legfontosabbnak. Jelenlét alatt pedig nem kizárólag a színpadi jelenlétet érthetjük – bár az is kulcsfontosságú alkotóeleme egy-egy előadásnak –, hanem a figyelemnek azt az összpontosulását, amely a játszók és a nézők között kialakuló tekintetekben, a szövegek közti csendben lelhető fel. Az ilyen, egyén és egyén között kialakuló kapcsolatot a rendező állati energiának hívja. Ez a kifejezés azonban mentes mindenfajta testiségtől, ösztöniségtől, szexualitástól. Az állati energia a lények elemi szintjén működik, a jelenlétben lakozik. Ebből következik, hogy ez az energia nem jöhet létre korunk multimediális eszközei által, ezért Suzuki Tadashi fontosnak tartja, hogy a színházi élmény személyes és jelenléti legyen. Ilyen módon elzárkózik minden online interjútól, mesterkurzustól is: ezek hatásosságában egyszerűen nem hiszi, hogy megvalósulhat az, ami filozófiájának lényegét adja. Ezzel összefügg az, hogy A trójai nők című rendezésében nincsenek videóbejátszások, valamint viszonylag kevés a zene, ami szigorúan aláfestő jellegű.
Euripidész elveszett drámáiról
Ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a színpadi megvalósításhoz, fontos, hogy a mögötte álló szöveget is tüzetesebben vizsgáljuk. Az ókori görög színház kapcsán eszünkbe juthat, hogy a szerzők az egész társadalom figyelmének kereszttüzében, a Dionüszosz-ünnepekkor mutatták be drámáikat az ekkor rendezett versenyen. Azonban a mai szokásoktól eltérően nem egyetlen drámát, hanem egy-egy trilógiát mutattak be ilyenkor, így egy szerző három művét egy adott napon láthatta a közönség. Ezt azért fontos megemlíteni, mert ebből az is következik, hogy a választott témát három alkotás is feldolgozta. A tragédiák megírása a szerző részéről egyfajta politikai állásfoglalásnak is tekinthető. A bemutató idejére (Kr. e. 415) esik ugyanis Szicília görögök általi megszállásának kezdete, amit Euripidész békepártiként kifejezetten ellenzett. Írásműve tehát egyfajta allegorikus állásfoglalásnak is tekinthető, az előadások pedig politikus színháznak. Felmerül, hogy a rendező számára a szöveg ilyen irányú áthallásai is közrejátszottak, amikor alapanyagot keresett új alkotásához vagy inkább az interjúkban inkább hangsúlyozott univerzális emberi problémák és traumák foglalkoztatták. Itt viszont kiemelendő, hogy az eredeti rendezés 1974-ben debütált.
Euripidész tragédia-trilógiájából, amelynek harmadik része A trójai nők, az első két drámának csupán töredéke maradt fenn: cselekményüket lehetett rekonstruálni csupán, a szövegeket nem. Az elveszett trilógia első része az Alexandros, a második a Palamedes, míg A trójai nők a harmadik.
Az Alexandros azt írja le, hogyan kap Priamosz király felesége, Hekabé látomást, amely Trója pusztulásáról szól, és amelyet születendő gyermeke fog elhozni. Ez a gyermek Párisz, akit közvetlenül születése után halálra ítélnek, hogy ne teljesedjen be a jóslat, ám a gyermek mégis megmenekül, és pásztorok között nevelkedik fel. Felnőttként egy verseny kapcsán azonban visszakerül a palotába, ahol kiderül királyi származása, és szülei visszafogadják őt a családba. Fontos azonban megjegyezni, hogy ekkorra már lezárul az a konfliktus, amelyben Héra, Athéné és Aphrodité közül kell a legszebb istennőt kiválasztania. Zeusz Páriszt jelöli ki erre a feladatra, aki Aphroditénak kedvez, jutalma pedig Göröghon legszebb halandójának keze, Helenáé. Tehát az istenek itt már beavatkoztak az emberek életébe, ám a trójaiak hübrisze, tragikus vétsége csak Párisz visszafogadása után történik meg: az ifjúnak hajóhadat adnak azért, hogy elhozhassa Helenát, aki történetesen a spártai uralkodó, Meneláosz felesége. A trójai nők megértése szempontjából a Palamedes című dráma cselekménye nem releváns, mivel az Odüsszeuszról és a címszereplő Palamedesről szól.
