Hazugság a cukormázas álomvilág

Vajon szabad-e meghajolnia a művészetnek a mindent elárasztó érzékenységkultusz előtt? Vajon a szirupos szépségről vagy a pokol mélységeiről kell inkább szólnia a színháznak? Vajon tud-e segíteni a szegénységen egy-egy előadás? Milyen szerep jut a nőknek egy tradicionális világban? Képes-e egyesíteni a kettészakadt társadalmat a kultúra? Milyennek látszik Mexikóból Európa? Miért kell eljönnie egy latin-amerikai társulatnak egy közép-európai kis országba? Mit tanulhatnak tőlünk? Mit tanulhatunk tőlük? Aurora Canóval beszélgettem magyarországi látogatása, a színházi olimpián való részvétele kapcsán a kortárs színház problémáiról, helyzetéről és szerepvállalásáról.

– Miért tartja fontosnak a fiatalok megszólítását?
– Mexikó az ellentétek országa: vannak, akik jólétben, bőségben élnek, de nagy problémát jelent a szegénység és az analfabetizmus is. Sokan úgy gondolják, hogy a művészet nem hasznos a társadalom számára, nem közvetít releváns és kézzel fogható értéket, és hiba közpénzt áldozni rá. Emiatt mi művészek – akik általában elhisszük, hogy a világ legfontosabb misszióját végezzük – is elbizonytalanodunk, hogy kell-e, szabad-e alkotnunk. A művészet eszközeivel próbálunk tenni az egyenlőtlenségek ellen, de még így is megkérdőjelezzük önmagunkat. Nagy viták voltak nálunk az elmúlt években arról, hogy mennyi támogatást kéne kapnia a művészvilágnak. Megkérdőjelezték, hogy bármilyen értéket képvisel az, amit csinálunk. Vannak ugyanakkor olyan élethelyzetek, amelyek bebizonyítják, hogy a művészet nélkül nincs élet. Ilyen volt a Covid pandémia: a bezártságban, elszigeteltségben az emberek a művészetbe, a fikcióba tudtak kapaszkodni, ez jelentette a mentális túlélést.

– Milyen problémákkal néz szembe manapság egy mexikói színésznő?
– Legfőbbképpen azzal a társadalmi elvárással, amely a nőket nem a művészetben szeretné látni, hanem más, főként segítő szakmákban. Ahogy máshol is, nálunk is sokkal több színésznő van. De nemcsak a színészek között jellemző ez az egyenlőtlenség, hanem a nézők összetételében is. Azt figyeltem meg, hogy sokkal több nő jön el az előadásokra, és ez ugyanúgy igaz Mexikóban, mint Spanyolországban, vagy bármely más európai országban. A nők vagy elhozzák a barátjukat, férjüket, vagy nem, de ha igen, általában ők választják ki, hogy melyik előadást nézzék meg.

– Elképesztően sok szerepben kell helytállnia: a mexikói Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként, a Teatro de Babel és a DramaFest alapítójaként és igazgatójaként, valamint alkotóként is. Hogyan tudja ezeket összehangolni?
– Karrierem elején szerettem volna minél többet színpadon lenni. Ezzel párhuzamosan viszont rendezést is tanultam, ám ezt az oldalamat jó ideig nem mutattam meg. Aztán később fedeztem fel azt az igényemet, hogy a színpadi háttérmunkákban is részt vegyek, és az elmúlt évtizedben már inkább ezekre a feladatokra fókuszálok, és viszonylag keveset játszok. A fundamentalistában a magyar közönség színésznőként is látni fog, de ez inkább tekinthető kuriózumnak, mióta rendezőként, szerzőként, szervezőként vállalok több feladatot. Igyekszem mindig egy szerepre koncentrálni, így nem hiszek abban, hogy én legyek egy előadás rendezője, ha játszom is benne. Nagyon elégedett voltam a Teatro de Babelben végzett munkámmal, a MITEM fesztiválra való felkérésünkkel, és ekkor neveztek ki a Nemzeti Színház művészeti vezetőjének. Ez most azt jelenti számomra, hogy újra kell értelmeznem a feladataimat: a DramaFest igazgatását például kiváló kollégám, Rachel Araujo veszi át tőlem, és én inkább tanácsadói szerepet vállalok a szervezésben. Szerencsére sikerült összehangolnom a munkáimat, de be kell vallanom, nem sokat aludtam mostanában.

A 10. színházi olimpia és a MITEM meghívására Budapestre látogat Aurora Cano, a mexikói Nemzeti Színház művészeti vezetője, a Teatro de Babel és az ehhez az intézményhez kapcsolódó DramaFest nevet viselő kortárs nemzetközi színházi fesztivál alapítója. Író, dramaturg, rendező, egyetemi tanár, színésznő, aki szinte minden felsorolt területen díjnyertes.

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE! 

Borítókép: Absztrakt terek, konkrét üzenetek - Aurora Cano a Moszkva című előadás díszletében (Fotó: Teatro de Babel)