Leállt a libegő
Fontos hírt közölt a Budapesti Közlekedési Központ.
Fontos hírt közölt a Budapesti Közlekedési Központ.

A milliárdos elmulasztotta átkötni a szálloda szennyvizét a nemrég elkészült új csatornahálózatba.

Ebből az ígéretből se lett semmi, nem csoda, hiszen Karácsony főpolgármestersége alatt egyetlen kilométer kötöttpályás vonal sem épült – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

A Normafán járt az amerikai nagykövet.

Mindenki megmutathatja, mit is jelent számára a természeti és kulturális helyszín.

December 8-án szentelik fel a Szent Anna réten felépült engesztelő kápolnát.

A kormány támogatásának köszönhetően újult meg a közkedvelt kiránduló-paradicsom – mutatott rá Pokorni Zoltán polgármester.

Egyre kevesebb a viharkárok miatti fennakadás az országban, de több helyen csak pótlóbusszal lehet utazni.

Erdő Péter bíboros bejelentette, hogy minden akadály elhárult a régóta tervezett fejlesztés elől.

Köztulajdonban maradhat a Haggenmacher-villa Normafa közelében található műemlék épülete.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Teljes egészségügyi megújulás zajlik Magyarországon.

Több budapesti Duna-híd felújítása is esedékessé vált.

A lány édesapja ugyanis elvágta a torkát.

Márki-Zay Péter sorsára juthat a Tisza vezetője – mutatott rá Menczer Tamás.

A külügyminiszter a NATO külügyminiszteri tanácsának ülése után nyilatkozott Brüsszelben.

Az államfő elmondta: a szerdai egyeztetés kiemelt témája volt a V4-es régió versenyképességének javítása.

További támadásokkal fenyegetik a Barátság kőolajvezetéket.

Sorina Grozav három meccsen 24 gólt szerzett, és kiosztott 11 gólpasszt is.

Hungary has received the third-highest ever amount of investment, despite the war raging for four years now in neighboring Ukraine, Hungary's FM said.

Nem ez lesz a kedvenc ruhadarabja a Pink Floyd alapítójának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.