Nem veszélyezteti a környezetet és a vízkészletet a kútamnesztia
Akár százezer, engedély nélkül fúrt kút válna láthatóvá a 2023-ig szankciómentes, önkéntes bevallással.
Akár százezer, engedély nélkül fúrt kút válna láthatóvá a 2023-ig szankciómentes, önkéntes bevallással.
A versenyképesség növelése érdekében 2020 és 2030 között évi 17 milliárd forint jut öntözésfejlesztésre.
Az állattenyésztés és a kertészet mellett öntözésfejlesztésre is pluszpénzt ad a kormány.
Jelentősen megnőtt az öntözéses beruházásokhoz kapcsolódó pályázati összeg a Vidékfejlesztési programban.
Jelentős fejlődési lehetőségek előtt áll a kertészeti ágazat, amely teljesítőképességének jelenleg alig harminc-negyven százalékát használja ki.
Az idén is folytatódik a vidékfejlesztés, a magyar agráriumot több tervezett intézkedés is tovább erősíti majd – hívta fel a figyelmet tegnap az agrárminiszter.
Az évi 17 milliárd forintos keretből olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyeknek köszönhetően minden olyan gazda számára lehetővé teszik az öntözést, aki korábban jelezte ezt az igényét.
Idén hét vízilétesítmény-beruházás előkészítésével folytatódik az öntözésfejlesztés, a feladatokra 594 millió forintot különített el a kormány – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.