A baloldal dolláralapra helyezte a politikáját
Az ellenzék és a kormány között az a különbség, hogy az egyik dollár-, a másik nemzeti érdekalapú.
Az ellenzék és a kormány között az a különbség, hogy az egyik dollár-, a másik nemzeti érdekalapú.
A frakciófinanszírozás módosítása elejét veheti a baloldal trükközésének.
A Momentum annak a Gyurcsánynak a hátán került be a parlamentbe, akinek a takarodását várták a közéletből.
Lejárt a jogorvoslati határidő, a Nemzeti Választási Bizottság ma bejelenti az április 3-i országgyűlési választások végleges, jogerős eredményét.
A titkos szavazáson Novák Katalin volt családügyi miniszterre vagy Róna Péter közgazdászra szavazhatnak a képviselők.
Ha Karácsony Gergelynek választania kell, hogy közparkot fejleszt vagy privatizál, az utóbbit választja.
Az államtitkár elmondta, hogy a Nemzeti Eszközkezelő segítségével 36 ezer család kerülhette el a kilakoltatást.
A KDNP politikusa a parlamentben elmondta, hogy a kormány megvédi a rezsicsökkentést.
Az elnöknek kellett kordában tartania az ellenzéket, akik konstruktív hozzászólások helyett a közbekiabálásaikra koncentráltak.
Polt Péter legfőbb ügyész egy választási csalás miatt indult ügyben indítványozta a jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogának felfüggesztését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem lesz nyugodt az estéje, ha vonattal tervezett ezeken a vonalakon utazni.
A bér és a saját tulajdonú lakások nagyjából fele-fele aránya Ausztriában és Németországban a második világháború utáni újjáépítési modellből ered, míg idehaza a lakosság 90,5 százaléka él saját ingatlanban.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
Itt a hivatalos közlemény.
A The Sun cikkében olyan kommentelőket idéz, akik szerint a sokat szabálytalankodó Kerkez szinte „könyörgött” a piros lapért.
A védelmi minisztérium több száz megsemmisített célpontról számolt be.
Túl lett pumpálva a lufi.
Itt a hivatalos közlemény.
A The Sun cikkében olyan kommentelőket idéz, akik szerint a sokat szabálytalankodó Kerkez szinte „könyörgött” a piros lapért.
A védelmi minisztérium több száz megsemmisített célpontról számolt be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.