Máris válságban a baloldali kormánykoalíció Spanyolországban
A szélsőbaloldali Unidas Podemos váratlanul bejelentette, hogy kilép a szocialistákkal koalícióban kormányzó Sumarból és a független képviselők között folytatja a munkát.
A szélsőbaloldali Unidas Podemos váratlanul bejelentette, hogy kilép a szocialistákkal koalícióban kormányzó Sumarból és a független képviselők között folytatja a munkát.

Nem várt ellenfelei bukkantak fel a spanyol transztörvénynek, mégpedig a feministák, a „biológiai nők”.

Az esélyegyenlőségi miniszter madridi kampánybeszédében kettő helyett három nemben buzdította szavazásra a párt szimpatizánsait – így akarta felhívni a figyelmet a nyelvi megkülönböztetésre.

A fenyegetés előkerült a pénteki kampányvitán is, ahol a szélsőjobb és a szélsőbaloldal feszült egymásnak. Előbbi szerint a kormány hazudik a fenyegető levelekről.

Pedro Sánchez miniszterelnökké válásakor céljaként említette, hogy eltörli Franco emlékezetét.

Hogyan lehet összeegyeztetni az ország demokratikus fejlődésében kivételes szerepet játszó I. János Károly tevékenységét a magánbűneivel?

Bár közel három hónapja választott Spanyolország új parlamentet, a politikai patthelyzetet azóta sem sikerült megoldania a szocialista Pedro Sánchez ügyvezető kormányfőnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

Csak a szerencsén és a gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet a körgyűrű egyik felhajtóján.

A gyermekvédelem múltját és tanulságait mutatja be könyvében Bernáth Gábor.

A válogatott klasszisa férjével, Győri Mátyással a közösségi médiában számolt be a jeles eseményről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.