Hátrányos helyzetben élő kisgyerekek szerezhettek havas élményeket
Nagy mennyiségű hóval, sapkákkal, szánkókkal készülve igyekeztek téli hangulatot teremteni a kaposvári gyerekház udvarán.
Nagy mennyiségű hóval, sapkákkal, szánkókkal készülve igyekeztek téli hangulatot teremteni a kaposvári gyerekház udvarán.
A nehéz sorsú gyermekeknek olyan példaképek mutatnak utat, akik maguk is a szegénységből törtek ki.
Várjak a felajánlásokat, hogy minél több nehéz sorsú családot, egyedül élőt tudjanak támogatni januárban.
Notebookok és számítógépek találtak rászoruló gazdára.
A program az Ökumenikus Segélyszervezet, az AdventBazilika és az E.ON Hungária Csoport közös programja.
A célkitűzés az, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érhessen – közölte az Ökumenikus Segélyszervezet.
Minden létező módon segítik a tanyagondnokok a külterületen élő rászoruló idős embereket.
A potenciális iskolaelhagyók aránya minden intézménytípusban csökkent, jó hír, hogy éppen a lemorzsolódás szempontjából legveszélyeztetettebbnek számító szakközépiskolákban mérhető a legmarkánsabb változás.
A legkevesebb nehéz sorsú gyermek és tanuló Vas megyében, illetve Győr-Moson-Sopronban, a legtöbb pedig Borsod és Szabolcs megyében lakik, ez nem változott az évtized eleje óta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A következő évben több száz beruházás indul, folytatódik vagy készül el.
Dévényi hatalmas bakot lőtt.
A Gyáli úti felüljáró környékén több hajléktalan is él, akikről a Baranyi Krisztina vezette főváros nem hajlandó tudomást venni.
Javier Tebas, a La Liga elnöke fejtette ki, hogy miért életképtelen a megreformált klub-vb.
A honvédség új szállító repülőgépe nélkül nehéz lenne a menekítés.
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
Felbontják-e a megalázottak a szerződésüket ezzel az öntelt, nagyképű és végtelenül bunkó bagázzsal, vagy van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?
A honvédség új szállító repülőgépe nélkül nehéz lenne a menekítés.
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.