Milliók nézik a videót, mit művelt a Milan vezetőedzője Rijádban + videó
Sergio Conceicao már a második meccsén trófeát nyert a Milan csapatával, ki kellett engedni a gőzt.
Sergio Conceicao már a második meccsén trófeát nyert a Milan csapatával, ki kellett engedni a gőzt.

Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.

Az MI pontjai nem számítanak bele a végeredménybe, de ha nagyon eltér majd a pontozólapoktól, az nagy vitákra adhat majd okot.

Turki Alalshikh pár év alatt elérte azt, hogy minden nagy bajnok vele akar dolgozni, és ugyanúgy elvitte a kriályságba Shakirát és Jennifer Lopezt, mint a legjobb profi bunyósokat.

Az ukrán Volodimir Klicsko márciusban a cirkáló- és a hídsúlyban is világbajnoki címig jutó brit Lawrence Okolie-val csap össze.

Ahogy közeledik a nagy ringháború második fejezete Uszik és Fury között, úgy jelentik be a sportág legnagyobbjai, kit tartanak a csúcscsata esélyesének.

Mindkét bokszzseni hízókúrának vetette alá magát, ebben látják a sikerük titkát.

Szaúd-Arábia óriási átalkuláson megy keresztül, ami alól nem kivétel a média sem.

A két szupersztár újabb ringháborújára már csak február 22-ig kell a sportág rajongóinak várniuk.

Ha hinni lehet a szóbeszédnek, Uszik és Fury 150 millió fonton osztozkodik, ami a jelenlegi árfolyamon megközelítőleg 74,5 milliárd forint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter jelezte, ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

A kampány közben alakítják át a Tisza Párt aktivista bázisát.

Az oroszok ballisztikus rakétákat és drónokat is bevetettek.

Prés alatt a Tisza.

A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.

Az FPÖ azonnali irányváltást és a béketárgyalások támogatását sürgeti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.