Elhalasztják a Könnyek a vízben segélykoncertet
Az új időpontról a későbbiekben adnak tájékoztatást.
Az új időpontról a későbbiekben adnak tájékoztatást.
Segélykoncerten gyűjtötték össze az összeget.
A hazai világzene, énekelt versek, régizene képviselői adnak segélykoncertet a Hagyományok Házában.
Jótékonysági koncertet ad a Pesterzsébet-központi Református Kórus Takaró Mihály vezényletével.
A Lélekhíd jótékonysági koncertekkel a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rászoruló hallgatóit, az ott élő családokat támogatják.
A Kölcsey-, Prima- és Nívó-díjas hegedűművész a Pozsonyi úti altemplomban lép fel április 1-jén.
2022. március 8-án este 19 órától Orbán Bori és a Virage de Piaf zenekar jazzestjét láthatják az érdeklődők.
Annyiból mindenképpen dicséretes volt a könnyűzenészek 1985-ös összefogása, hogy megmutatták, a bajban lehet rájuk számítani.
Éppen harmincöt éve rendezték meg a Budapest Sportcsarnokban (BS) az Élő segély Afrikáért elnevezésű nagyszabású koncertet mintegy kétszáz zenész részvételével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási forrás a nemzetgazdaságban: a tőke.
Hansi Flick alakulata ott lépett pályára, ahol a Barcelona második csapata és a női együttese szokott.
Tíz terrorcselekményt akadályoztak meg a választási helyiségekben.
A román hatóságuk szerint ötven percig tartózkodott a légterükben egy drón.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A dokumentum részletes lépéseket vázol fel.
Ukrajna kész megosztani az orosz drónok elhárításával kapcsolatos tapasztalatait a NATO-val.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.