A kárpátaljai magyarság megmaradásáért szólnak a dalok

Kárpátalján mindennapossá váltak a légiriadók, a benzinkutak hetek óta nem üzemelnek, az üzletekben pedig folyamatosan emelkednek az árak – tudtuk meg Zsukovszky Miklós esperestől, aki annak a kárpátaljai református gyülekezetnek a lelkipásztora, amely támogatására jótékonysági koncertet ad a Pesterzsébet-központi Református Kórus Takaró Mihály vezényletével.

– Ez a kezdeményezés nem az orosz–ukrán háborúról szól, hanem kifejezetten a kárpátaljai magyarságról; nekik, értük cselekszünk. Az ő megmaradásukért szólnak majd a dalok

– árulta el lapunknak Takaró Mihály, aki szerint most akarják megváltoztatni Kárpátalja nemzetiségi összetételét, ami szinte kilátástalanná tenné az ottani magyarság életét.

– Minden áron, minden eszközzel azért kell küzdenünk, hogy otthon maradhassanak, és meg tudjanak élni szülőföldjükön

– fogalmaz a József Attila-díjas irodalomtörténész, akiről talán kevesebben tudják, hogy a zeneművészetben is otthonosan mozog. Ő maga zongorán játszik, és karnagyként majdnem negyvenöt éve alapította és vezeti azóta is a Pesterzsébet-központi Református Kórust, amely május 22-én 18 órai kezdettel tart hangversenyt a soroksár-újtelepi református templomban a derceni református gyülekezet javára. 

„Személyes tapasztalatom alapján állítom, hogy az adomány jó helyre kerül.

Többször megfordultam már Dercenben, de soha nem fogom elfelejteni az első alkalmat, mikor megismerkedtem a Beregi Református Egyházmegye esperesével, a Derceni Református Egyházközség lelkészével, Zsukovszky Miklóssal, aki – ahogy akkor megfogalmazta: isten kinyújtott karjaként – reményt ad a legelesettebbeknek is. Rendületlen hittel teszi a dolgát a legkilátástalanabb helyzetekben is, igazi jó pásztora a rábízottaknak, és nemcsak szóval, de tettekkel is szolgálja a Teremtőt és embertársait. Létrehozta a Tábita Diakóniai Központot, amelynek munkatársai minden nap meleg ételt hordanak a rászorulóknak. Egy ízben mi is csatlakoztunk a misszióhoz, és végigkísértük az ebéd útját a konyhától az éhes szájakig. Leves, rizs és sült szalonna – ennyiből állt a menü, de azok a nehéz körülmények, ahova érkezett, és a hála, amely övezte, könnyeket csalt mindannyiunk szemébe.” 

A lelkész elmondása szerint ilyenkor nem csupán élelmet, de egy jó szót, szeretetet is visznek a rászorulóknak, így aztán előfordul, hogy már délután négy óra van, mire az utolsó adag célba ér. Mindemellett hittanórákat, foglalkozásokat tartanak gyermekeknek, önazonosság-tudatra nevelik őket. A tiszteletes lánya fogászatot üzemeltet, és a rászorulóknak kedvezményt biztosít, Zsukovszky Miklós pedig létrehozott egy önkéntes tűzoltóságot is, amelyet adományokból teljesen felszerelt. Vasárnaponként pedig a református templomban rendíthetetlenül prédikál hitről, magyarságról és megmaradásról a híveknek az országot sújtó háborús helyzet, a gazdasági válság, a nagymértékű elszegényedés és kivándorlás idején ugyanúgy.

Mikor az orosz–ukrán háború kitört, szinte azonnal példátlan összefogás alakult ki a magyarság körében, azonban – ahogy az lenni szokott – az idő múlásával a segítőkedv alábbhagyott, pedig továbbra is nagy a szükség. Zsukovszky Miklós elmondása szerint Kárpátalján a légiriadók mindennapossá váltak – előfordult, hogy négy is volt egymás után –, a benzinkutakon hetek óta nem lehet üzemanyagot kapni – amikor mégis, akkor is nagyon körülményes hozzájutni tíz-tizenöt literhez –, az üzletekben pedig mindennek folyamatosan emelkedik az ára, ők azonban tovább szolgálják azokat, akik leginkább szükséget szenvednek.

Továbbra is működik az ingyenkonyhánk, amelynek támogatottjai közé felvettük azokat az embereket, akiket itt hagyott a családjuk, mert elmenekültek a háború elől. Azokat a háborús menekülteket is elkezdtük támogatni meleg ebéddel, akik nem tudják elkészíteni maguk számára az ételt

– meséli a lelkész, akitől megtudtuk azt is, hogy immár kilencven adag kétfogásos meleg ételt készítenek és osztanak ki minden nap. 

Dercenben kilencvenöt menekültet fogadtak be, akik családoknál kaptak szállást. Megérkezésük után közel két hónapon keresztül nekik hetente külön készítettek még tartósélelmiszer-csomagokat is. A tiszteletes elmondása alapján egy ilyen alkalommal mintegy kétszáz kilogrammnyi élelmiszert osztottak ki, azonban – mivel az adakozási kedv idővel alábbhagyott –  ezt a szolgálatot már nem tudják folytatni.

Ebben a helyzetben minden segítség fontos.Amikor a Pesterzsébet Központi Református Egyházközség felvette a kapcsolatot a Kárpátaljai Református Egyházkerülettel, annak püspöke, Zán Fábián Sándor a derceni közösséget jelölte ki támogatottként. „Nagyon örülök a lehetőségnek, mert ez az adomány hozzá fog járulni konyhánk további működéséhez” – fogalmaz Zsukovszky Miklós, aki azt is elmondta, hogy náluk, a Tábita Központban jelenleg tizenkét menekült lakik március 10. óta, de volt olyan időszak is, amikor tizenhatan voltak a befogadottak. Mint mondja, nem egyszerű menekültekről gondoskodni, hiszen annak nemcsak élelmiszerben kell megnyilvánulnia, hanem a normális élet folytatásához szükséges számtalan használati cikk biztosításában, és legelsősorban a krisztusi szeretetben. Ahogy Takaró Mihály fogalmaz, ez éppen egy olyan helyzet, amikor az ember keresztyénségéből fakadóan is kötelességének érzi, hogy jót cselekedjen.

Isten mindenhez ad erőt – állítja Zsukovzsky Miklós, és erre ő maga szolgáltatja a példát, hiszen a helyi segítségnyújtás mellett még arra is jut az erejéből, hogy a háború sújtotta övezetekre is gondot viseljen. „A holland tűzoltó barátaimmal karöltve sikerült négy kamion tűzoltó felszerelést eljuttatnunk a háborús területek tűzoltói számára. Hét tűzoltógépjárművet a kárpátaljai tűzoltóság továbbít oda, ahol harci cselekmények folynak. Egy mikrobusz kötszert, elsősegélydobozt, további két mikrobusz használt ruházatot a katonai parancsnokságnak juttattam el a sebesültek ellátására, valamint a kárvallott civilek számára” – sorolja, s lelkierejéből még egy humoros megjegyzésre is telik, miszerint bizony nem unatkoznak. Az aggodalom ezúttal azonban árnyékot vet Isten sokat próbált szolgájának homlokára is. A legnehezebb a bizonytalanság, ahogy a lelkész fogalmaz:

Nem tudjuk, meddig tart még ez az egész, és mi lesz a vége. 

 Borítókép: Takaró Mihály irodalomtörténész, karnagy (Fotó: Mirkó István)