„Ifjú szivekben élek s mindig tovább” – ahogy a sorok írójára, Ady Endrére, úgy a versét megzenésítő Misztrál együttesre is igaz a megállapítás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hátuk mögött álló negyed évszázad, és a koncerteket látogató közönség, melynek sorai között a legfiatalabbakat is rendre megtaláljuk.
Nem felejtem el, ahogy a tavalyi Regejáró Misztrál Fesztiválon egy szaladgáló kisfiú szabályosan megdermedt, amikor meghallotta a felcsendülő Turáni induló dobjainak hangját, és közben azt mondta: ez a kedvencem.
A szép, hogy mindez nem egy gyermekműsor alkalmával történt, hiszen ilyet is rendszeresen tart a zenekar. Sőt, az én első személyes élményem egy Álomkófic-koncerthez fűződik, amely éppen úgy elvarázsolt felnőttként, akár A várakozás zsoltára című karácsonyi előadás Sudár Annamária közreműködésével. Ez a jó a Misztrálban, hogy muzsikájukkal átölelik a teljes érzelmi skálát: megjelenik a könnyed szórakoztatás, a tanító jelleg és a súlyos mondanivaló is, főként, ha olyan költőóriások verseinek megzenésítéséről van szó, mint Ady Endre, Radnóti Miklós vagy József Attila.
A napokban megjelenő legújabb lemezük, az ARJ előfutára egy azonos című kis válogatáskötet, amely huszonhét esztendővel ezelőtt látott napvilágot, és mint azt Török Mátétól megtudtuk, az összes alapító tag zsebében ott lapult azokban az időkben, mikor elkezdek együtt muzsikálni.
A könyv előszava kiemeli, hogy e három magyar költő munkássága a legszebb példa arra, miként férhet meg egymás mellett olyan sokféle magyarság hazánkban. A neveik kezdőbetűiből összeálló rövidítés az informatika világában egyébként tömörítést jelez, melyet „ki kell bontani”. A Misztrál éppen erre vállalkozik, hiszen ahogy Tóbisz Tinelli Tamás fogalmaz, a vers olyan, mint az elixír, amely óriási tudást sűrít néhány mondatba. Művészetükben a zene és az ének még inkább erősíti a versek tartalmát, miáltal egy olyan sajátos hangzásvilág és tartalom születik, ami nem hasonlítható semmi máshoz, ez a Misztrál sajátja.
Az ARJ Török Máté szavaival élve visszatekintő lemez, hiszen a kezdeti időkben sok Ady Endrét, Radnóti Miklóst és József Attilát énekeltek, ezt eleveníti fel az album, azonban egy teljesen újfajta zenei univerzumba építve.
Bekerült a hangszerek széles repertoárjába a zongora Heigl László által, ugyanakkor a lírikus hangvételtől a rockon át az elektronikus hangzásig mindenből kapunk egy kis ízelítőt. Ami még szembetűnő változás, hogy a hangnem igencsak komollyá, sőt komorrá vált, ami a versek kiválasztását illeti. Radnóti Miklós Huszonnyolc év című művében például a költő arról vall, hogy születése egyben édesanyja és ikertestvére halálát hozta magával. Egy ilyen súlyos témához nyúlni nemcsak kihívás, de veszélyes vállalkozás is. A Misztrál legújabb lemeze pedig tele van ilyen vállalkozással, elég csak Radnóti Tétova ódáját, Ady kételkedő-önmarcangoló istenes verseit – melyekre Takaró Mihály irodalomtörténész szerint sokkal inkább illik az istenkereső jelző – vagy József Attila Nem én kiáltok című líráját említeni, amely arról tanúskodik, hogy váteszünk már a múlt század első felében tökéletesen látta, merre tart a világ, és miként lehet csak túlélni majd.
