Afganisztán kellemetlenül sikeres bajnokai
Afganisztán krikettesei a világ legjobbjai közé kerültek, míg országukban iszlamista rendszer valósult meg.
Afganisztán krikettesei a világ legjobbjai közé kerültek, míg országukban iszlamista rendszer valósult meg.
Szabó Gergely nyugati turistaként látogatott Afganisztánba.
Törvény az erényterjesztésről és a gonoszság megelőzéséről.
Sárközy Miklós iranista turistaként látogatott az országba, ahol ritka vendég a nyugati.
Mára az embercsempészeket irányító tálib kormányzat dönti el, ki léphet be Európába.
Az orosz elnök egy moszkvai rendezvényen beszélt a nyugati fegyverszállítmányokról.
Rengeteg pénz folyik be a tálib kormányhoz külföldről.
A tálibok intézkedései mintegy huszonkétmillió nőt érintenek, ám nem csak korlátozások vannak közöttük.
A merénylő motoron érkezett.
A hivatalosan meghirdetett általános amnesztia ellenére rengeteg embert öltek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Nem zörög a haraszt…
A gázolásos támadással a merénylet elkövetője visszatért a korábban alkalmazott terrorista módszerek egyikéhez – mondta lapunknak Kis–Benedek József, nemzetbiztonsági szakértő.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.