Az ismerten radikális iszlamista gerillaszervezet nem úgy állt hozzá az irányításhoz, mint 1996-ban, amikor a gyakorlatiasságot teljesen figyelmen kívül hagyva a szigort helyezték előtérbe, főleg vallási téren. Az akkori tálibok valóban terrorszervezetként irányították Afganisztánt, mígnem az amerikai csapatok 2001-es betörését követően visszatértek a hegyekbe, s húsz éven át gerillaharcosokként működtek, amihez egyébként amúgy is jobban értenek. Az amerikai katonák távozásával azonban viharos gyorsasággal elfoglalták az országot, s immáron három éve az ő irányításuk alatt áll Afganisztán.
Természetesen a radikális iszlamisták nem tekinthetők demokratáknak, nem is próbálják így beállítani a rendszerüket, de az ország lényegében működik. Nagyon szűk a mozgástere diplomáciai szempontból, hiszen a legtöbb állam hallani sem akar a nagy szakállú harcosokból lett politikusokról, de tény, hogy a katari Dohában működik egy képviseleti irodájuk, bizonyos együttműködést valósítottak meg Pakisztánnal, Katarral és Kínával, bár az Afganisztáni Iszlám Emírséget senki se ismeri el hivatalosan.
De az afganisztáni emberek láthatóan élni akarnak, így nem csupán a bajokkal foglalkoznak, a bizonytalan jövővel, de öröm is éri őket időként, főleg a krikettválogatottnak köszönhetően.
Afganisztán ugyanis a krikettvilág egyik fontos szereplője. Az angolok által elterjesztett játék rendkívül népszerű Ázsia déli részén, Indiának és Pakisztánnak mindennél fontosabb a másik legyőzése, de nem kérdés, ha valaki a játék feltalálóit fekteti két vállra, az különös értékkel bír. Afganisztán pedig képes volt legyőzni Angliát.
A krikettvilág igencsak zárt közösség, a legmagasabb szintre csak azok kerülhetnek, akiket a többiek elfogadnak. Afganisztán a „test” státuszt 2017-ben kapta meg Írországgal együtt, így jelenleg 12 csapat alkotja az elitet. Az afgánok Pakisztántól tanultak meg játszani, az ott dolgozó afgánok vitték magukkal a sportot a múlt század nyolcvanas–kilencvenes éveiben, s váltak néhány évtized alatt kiválóvá úgy, hogy eközben folyamatos volt a vérontás az országban. Mikor a tálibok visszatértek, a világhírű krikettezők se tudták, miként folytatódik az életük. A tálib kormányzat hivatalosan jelezte, nem kívánnak beleavatkozni a krikettéletbe, folytassák csak a szakmai munkát az eddigieknek megfelelően. Ők pedig ezt tették.
Ennek eredményeként idén júniusban Banglades ellen kivívták a Krikett T20 Világkupa elődöntőjébe kerülést, ami történelmi tett volt számukra.
A siker azt is jelentette, hogy Ausztrália szomorkodhatott, pedig a krikettvilág gigászáról van szó. Ausztrália kicsit túlpolitizálja a sportot, hiszen nem hajlandó Afganisztánnal kiállni kétoldalú találkozón a tálib rendszer emberi jogsértései miatt, ugyanakkor a nagy tornákon nem tiltakozik. Az afgán krikettezők mezén ma is a hatalomátvételt megelőző afgán zászló látható, az iszlám köztársaságé, amelyet elsöpört a tálibok mozgalma, de ez láthatóan nem okoz problémát a rezsimnek.
Az említett világkupa-sikert Mavlavi Amir Khan Muttaki külügyminiszter személyesen méltatta, gratulált Rasid Khan csapatkapitánynak, ehhez pedig az X platformot használta.
Ez is mutatja, hogy bár az afganisztáni rezsim ókonzervatív, pontosan látják, hogy miféle világ van a határokon túl, s ők se ragaszkodnak mindenképpen a szigorhoz. Az Egyesült Államokban és a Nyugat-Indiai szigeteken rendezett vb-t végül India nyerte, Afganisztánnak Dél-Afrika már túl nagy falat volt az elődöntőben. (A krikettre jellemző, hogy a Nyugat-Indiai szigetek egy nem létező ország, a Karib-térség kis államairól van szó, amelyek egy országként indulnak, és hagyományosan bivalyerősek. Az amerikaiak krikettválogatottjáról pedig még maguk az amerikaiak se nagyon hallottak.)
A problémát az jelenti, hogy az afganisztáni tálib felfogás szerint a sport nem iszlámos, vagyis nem nézik jó szemmel a pályán való küzdelmet. A szigorú értelmezés szerint az embernek semmi keresnivalója egy sportpályán, a munka és a család mellett a szegényekkel való törődés, a szent szövegeken való elmélkedés, a szorgalmas imádkozás volna mindenki feladata. Ebbe nem tartozik bele a sport, hiszen minden siker Istennek köszönhető, így egy gól után se lehet elméletileg örvendezni, legfeljebb oly módon, hogy hálát adunk a könyörületes és irgalmas Allahnak. Viszont a tálibok is felismerték, hogy az egész nemzet egy emberként szurkol a krikettezőknek, s úgy találták, hogy bármennyire is kénköves szagú a sikercsapat, bármennyire is ellentétes a szigorú vallásértelmezéssel, a tömegek boldogok a győzelmek hallatán, és ez nekik is öröm.
Azért nincs így se minden rendben a krikettcsapattal, hiszen a biztonsági helyzet Afganisztánban nagyon rossz, így nemzetközi mérkőzéseket nehezen tudnának megszervezni akkor is, ha valaki hajlandó volna elutazni hozzájuk.
A sportlétesítmények borzasztó állapotban vannak, újjáépítésük pedig rendkívül költséges egy koldusszegény ország számára, nem beszélve arról, hogy a kormányzatnak sem elsőrendű a sportolók támogatása. Az afgánok ideiglenesen az Egyesült Arab Emírségekben kaptak „hazai” pályát, s inkább ők utaznak külföldre. Pénz viszont láthatóan van a csapatnál. Az edzői stábban megjelentek a nemzetközi sztárok, akik elszegődtek az afgánokhoz, miután Pakisztánban, Dél-Afrikában, Angliában dolgoztak, azaz manapság már elegánsnak számít ebben a csapatban szerepelni. Ugyanakkor Afganisztánban nemrég kiderítették, mindenféle élőlényről tilos felvételeket készíteni és közzétenni a médiában. A törvény 1996 és 2001 között is érvényben volt, most viszont úgy tervezik, hogy kis lépésenként fogják bevezetni, nem lesz azonnali büntetés a megszegéséért, és nem is vonatkozik mindenkire azonnal. Mivel a szabály lehetetlenné teszi a média működését, az újságírók tiltakoznak is ellene, feltehetően a kormányzat sem tudja, miként fogjon hozzá a bevezetéshez. Különösen annak fényében érdekes a nagyon szigorú fellépés, hogy a szóban forgó krikettvilágkupát országszerte hatalmas kivetítőkön közvetítették, de az ilyen közös meccsnézéseknek minden bizonnyal vége lesz, hacsak nem kapnak valami módon engedményt a krikettesek. Az iszlám emberábrázolás-tilalma a világon sehol nem akadályozza meg a média működését, bár korábban a szintén szigoráról híres Szaúd-Arábiában a reklámplakátokon valóban kisatírozták a modellek arcát, hogy ne legyen annyira emberszerű a fotó.
(Borítókép: Rasid Khan afgán csapatkapitány ütés közben a T20-világkupa elődöntőjében. Fotó: AFP/CHANDAN KHANNA)
