Magyar turistaként Afganisztánban, ahol már mosolygós tálibok szedik a belépőjegyeket + galéria

Afganisztánban járt nemrégiben Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, a Khayrion központ vezető kutatója. Ezúttal turistaként utazott az országba, ahol ritka vendég a nyugati, különösen amióta 2021 nyarán a tálibok átvették a hatalmat. A szakértőt élményeiről, a tálib uralomról, a biztonsági helyzetről kérdeztük, de kiderült az is, melyik az a hely, amelyet minden magyar afganisztáni magyar vándornak meg kell látogatnia.

Fotó: Sárközy Miklós

– Mennyire nehéz most turistaként Afganisztánba jutni?

– Semennyire. Vízum kell hozzá, amelynek megszerzése legfeljebb néhány napig tarthat. Ha szervezett módon megy az ember, akkor néhány óráig. Persze nem mindenhol osztanak afgán vízumot, csak azokban az országokban, ahol a tálibok diplomáciai missziót nyithattak. Ilyen kétségtelenül nincs sok, az Európai Unióban vagy az Egyesült Államokban például nem tehették meg. Én Dubajban vettem fel az enyémet, de ismerek olyan magyart, aki Pakisztán, Irán vagy Katar felől érkezett. Repülők is gond nélkül közlekednek, a régi afgán légitársaságok, például a KAM Air és Ariana is üzemelnek, de néhány más társaság is indít járatokat. 

Azt nem állítanám persze, hogy a világ minden részével össze van kötve az afgán főváros, és azt sem, hogy a legnagyobb repülőtér lenne a kabuli.

De ajándékboltjuk azért van. A repülő nem volt zsúfolásig tömve, és az ellátás kifogástalan volt. Landolás után angolul folyékonyul beszélő tálibok fogadták az érkezőket. Még ki kellett töltenem egy regisztrációs lapot, vinnem kellett fotókat, amelyen szigorúan tilos volt mosolyogni, cserébe kaptam egy kártyát, amelyet az út végéig magamnál kellett tartanom. Mivel szervezett turistaként érkeztem, amint kiléptem a repülőtérről, már profi csapat várt. Ezután azt kell mondjam, szabadon jöttem-mentem.

– Mennyire látványosak a tálib hatalomátvétel következményei, mi a helyzet például a nyugati médiában gyakran emlegetett nők helyzetével?

– Elsősorban a műemlékek, múzeumok megtekintésére koncentráltam. Annyit azért elmondhatok, hogy ahhoz képest, amit vártam, jobb a helyzet. A benyomásaim inkább vegyesek. Nekem is volt például hölgy idegenvezetőm, akivel sokat beszélgettem a témáról. Kétségtelen, hogy a tálibok csak 12 éves korig engedik tanulni a nőket. Egy másik férfi idegenvezetőm pedig azt panaszolta, hogy orvos felesége nem praktizálhat, mert a női munkaerőt hazaküldték. Ugyanakkor a burka nem általános, a városiak közt volt, aki azt viselte, más csak egyszerű kendőt hordott. Láttam divatüzleteket, ahol nagyjából az Iránban vagy Pakisztánban megszokott viseleteket reklámoztak. 

Érzésem szerint ez a tálib kormányzat mintha pragmatikusabb lenne, mint a 2001 előtti. 

Annak a fajta brutalitásnak nem láttam jelét. Persze a női jogok területén így is óriási a visszaesés a 2021-et megelőző időszakhoz képest.

– Afganisztán az online térben is elszigetelt?

– A hotelekben gond nélkül tudtam internetezni, sőt egyáltalán nem korlátoztak. Elértem a nyugati közösségi médiát, a levelezésemet, a honlapokat. Úgy tűnik, egyelőre – vagy már – a tálib kormányzat az országban tartózkodó nyugatiak internetes cenzúrájára nem helyez komolyabb hangsúlyt. A szomszédos Iránban például sokkal szigorúbb a helyzet, nemcsak lassúbb az internet, de a Facebook, Instagram sem elérhető.

– A tálib hatalomátvétel után olyan hírek is megjelentek, hogy gazdasági csőd vár az országra, éhínség fenyeget. Ennek látta jelét?

– Benyomásaim szerint azon országok száma, amelyek a tálib kormányzatot elismerik, nem egyenlő azok számával, amelyek üzletelnek is velük. 

Az a kenyér például, amit Kabulban ettem, kazah lisztből készült. Ennek oka, hogy az orosz–ukrán háború kirobbanása miatt a jelentős búzatermelő Kazahsztán óriási piacokat veszített. És ugyan Kazahsztán nem ismerte el hivatalosan a tálibokat Afganisztán legitim vezetőiként, mégis az ország legnagyobb búzaellátójává váltak. Látványos a kínai jelenlét is. Ezt már csak az is alátámasztja, hogy a kabuli repülőtéren egy kínai–afgán barátságot hirdető poszter fogadott. Pekinget ugyanis nem különösebben foglalkoztatja egy ország politikai berendezkedése, amíg gazdaságilag együtt tud vele működni. Így került kínai kézbe Afganisztánban a világ egyik legnagyobb rézbányája. Élelmiszerhiányt sehol nem érzékeltem, igaz, a szegénység is szembetűnő, de a piacokon mindent lehet kapni.

– Milyen a biztonsági helyzet?

– Repültem és autóztam is az országon belül, végig biztonságban éreztem magam, semmilyen atrocitás nem ért, a helyiek udvariasak és barátságosak, vendégszeretők voltak velem. Hogy ezt megtehettem, az éppenséggel a biztonság jele: korábban például Kabulból Bamijanba csak repülővel javasolták az utazást, most, hogy a teljes ország a tálibok kezében van, közúton is lehet közlekedni. Sőt, többször probléma nélkül megálltunk gyümölcsöt, élelmiszert venni. A legizgalmasabb egy akadékoskodó heráti hivatalnok volt, aki pénteken nem akart minket beengedni a múzeumba. Aztán a helyiek őt is meggyőzték. 

Beszédes az is, hogy Bamijanban, ahol 2001-ben még felrobbantották az 1500 éves Buddha-szobrokat, most tálibok által őrzött szabadtéri múzeum működik, ahol belépőjegyet szednek. 

Egy-két kivételtől eltekintve egyedül a mecsetekbe nem engedtek be. A hotelekbe azonban szigorú ellenőrzések után lehet csak belépni, benyomásaim szerint Kabulban és Mazár-i Sarífban határozottan szigorúbb volt a biztonsági jelenlét mint a többi meglátogatott helyszínen.

– Gondolom, azért tülekedni nem kellett…

– Találkoztunk azért néhány másik nyugati turistacsoporttal is. Amerikaiakkal, angolokkal, spanyolokkal, németekkel, argentinokkal. Sőt magányos fotóbloggerekkel is. És London–Kabul között ingázó kétlaki afgánnal. 

De tudok olyan magyarról is, aki szárazföldön érkezett, autóval járta be az országot, és haja szála sem görbült.

Afganisztánban most olyan műemlékeket láthattam, amelyekről korábban csak könyvből oktattam. Számomra iranistaként katartikus és nagyon megható élmény volt látni Kabult, Bamijant, a Band-i Amír tavak vidékét, Herátot, Mazár-i Sarífot, Balkhot és Takht-i Rusztamot, a rengeteg ókori és középkori, újkori műemléket. Nyitva van például a Kabuli Nemzeti Múzeum, amelyet 2001 előtt teljesen megszüntettek. Egyébként minden afganisztáni magyar vándornak kötelező program meglátogatni Stein Aurél, a nagy magyar Kelet-kutató sírját. Ezt én is megtettem. Örömmel jelentem, hogy a sír még mindig épségben van, jól gondját viseli egy helyi afgán család a brit katonai temetőben, Kabulban.

Borítókép: Sárközy Miklós iranista Afganisztánban (Fotó: Sárközy Miklós)