Rétvári Bence: Magyarország a nyolcadik legjobb eredményt hozta tanár-diák arányban az unióban
Az államtitkár szerint, a gyerekeknek az jó, ha minél kevesebb diák jut egy tanárra, mert annál jobban tud rájuk figyelni.
Az államtitkár szerint, a gyerekeknek az jó, ha minél kevesebb diák jut egy tanárra, mert annál jobban tud rájuk figyelni.

A koronavírus-járvány rávilágított a tanárok köztisztviselői státusának fontosságára.

Rendezik az oktatók fizetését a felsőoktatásban, idén és jövőre két lépcsőben, 15-15 százalékos emelés várható.

Hamarabb kedvet kap a gyerek a tanári pályához, ha azt érzi, hogy az iskolai tudás korszerű és tényleg az életre készít fel.

A 40 év alatti pedagógusok aránya a középiskolákban mindössze 20 százalék körüli, az általános iskolákban ennél picit magasabb, 24 százalékos.

A módosítások azt a célt szolgálják, hogy a munkáltatók jobban tudjanak gazdálkodni a humán erőforrással.

Nem öltött drámai mértéket a pedagógushiány és az üres álláshelyek száma sem ugrott meg.

Megkönnyítenék a felvételiző diákok dolgát a tanári szakokon, mert kevés a jelentkező.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.