Több száz milliárd dolláros üzlet a gyerekek figyelme: a techcégek mindent megtesznek, hogy a fiatalok még több időt töltsenek képernyő előtt
A Netflix vezére egyenesen arról beszélt, hogy az alvással vannak versenyben, és nyerésre állnak.
A Netflix vezére egyenesen arról beszélt, hogy az alvással vannak versenyben, és nyerésre állnak.

EP-képviselők szerint az unió sorra szegi meg a saját szabályait.

Mintha a futárcég kapná a pizzáért fizetett pénz nagy részét, nem pedig az étterem, úgy sarcolja meg a magyarországi médiumok hirdetési bevételeit a Facebook és a Google.

A jelek szerint egészen másról szól a történet, mint amiről a Soros-szervezetek beszélnek.

– A globális technológiai óriások térnyerése öt-tíz év múlva minden szegmensben nehéz helyzetbe hozhatja a hazai tartalomgyártást – fogalmazott a Világgazdaságnak adott interjújában Vaszily Miklós, a TV2 elnöke.

Varga Judit szerint a közösségi médiaszolgáltatók úgy korlátozzák a profilunk elérését, hogy arról mi nem tudunk.

Mindenkinek elege van a kaliforniai Szilícium-völgy eszement költségeiből.

Vártnál nagyobb lett a Facebook, a Google, az Apple és a Samsung bevétele.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Háborúellenes Gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.

Nem látszik a rendszerváltó hangulat.

A kormányfő kifejtette, hogy pontosan mi is az a farkasalvás.

Az oxigénhiány a balatonaligai kikötőben alakult ki.

Tucker Carlson Rupert Lowe brit parlamenti képviselővel beszélgetett az orosz–ukrán háború valódi haszonélvezőiről.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.

Hárman voltak versenyben, de a végén csak egy ünnepelhetett.

Tovább erősödnek a magyar–kínai kulturális kapcsolatok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.