A Pegasus-ügy, avagy a baloldal rettenetes vargabetűje

A jelek szerint egészen másról szól a történet, mint amiről a Soros-szervezetek beszélnek.

Jeff Bezos az Axel Springer német kiadóvállalat díjátadó ünnepségén Berlinben 2018. április 24-én Fotó: CLEMENS BILAN Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Míg egyes balliberális médiumok és a Soros Györgyhöz köthető különböző szervezetek az Orbán-kormány botrányaként próbálják eladni az úgynevezett Pegasus-ügyet, addig az izraeli kémszoftver kérdéses felhasználásáról szóló híreknek egészen máshol kell keresni a valódi céltábláját. Figyelemre méltó ugyanis, hogy a történetet kipattintó néhány nemzetközi médium egyikének – a nyugati világ legnagyobb példányszámban megjelenő napilapjának, vagyis

a Washington Postnak – a tulajdonosa az a Jeff Bezos, aki az Amazon nevű techóriást is birtokolja. Ez pedig azért is elgondolkodtató összefüggés, mert a techvilág és a politika között az utóbbi egy évben fokozatosan nőtt a feszültség, miután az amerikai és egyes európai kormányzatok is arról döntöttek, hogy megrendszabályozzák az olyan technológiai vállalatok működését, mint a Facebook, a YouTube, a Twitter vagy a már említett Amazon.

Erre azért volt szükség, mert ezeknek az óriáscégeknek aránytalanul megnőtt a befolyása az egyes társadalmakban, például a legnagyobb közösségi online platformok működtetőiként már arról is ők dönthettek, hogy mi minősül álhírnek, és egyáltalán milyen információk juthatnak el az emberekhez. De megemlíthető a megkérdőjelezhető etikájú hirdetési gyakorlatuk is.

A kémszoftver illegális felhasználásról szóló ügy állítólagosan ötven országot érint a világ minden részéről, és az említettek között van a többi között India, Franciaország és Mexikó is. Logikusnak tűnik, hogy a techvilág a politikának igyekszik visszavágni ezzel a „kémbotránnyal”, hiszen a titkosszolgálatok jellemzően a kormányzati szervek valamelyikének ellenőrzése alatt állnak, s így a nagy cégek fejesei – így például Jeff Bezos vagy Mark Zuckerberg – annak hangoztatásával protestálhatnak a cégükre vonatkozó, szigorodó szabályozás ellen, hogy a politika csak ne próbálja megmondani nekik, hogy mi merre meddig, hiszen „még a saját polgáraikat is lehallgatják”. Nem lehet eléggé hangsúlyozni azonban, hogy konkrét bizonyítékkal nem álltak elő az említett lapok, a szoftvert gyártó, NSO nevű izraeli cég pedig nyomatékosította, hogy különböző technológiai megoldások segítségével érzékelik, ha a vevőik nem rendeltetésszerűen használják a kémprogramokat.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy míg a Washington Postban nem fogalmaznak meg olyan állítást, hogy a magyar kormány jogszerűtlenül járt volna el, a szélsőliberálisként elkönyvelt The Guardian (amely az amerikai lappal egyszerre tálalta a „botrányt”) cikkébe már belekerült egy olyan passzus is, amely szerint „a vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az Orbán-kormány a média elleni háborújában használta fel az NSO technológiáját, és oknyomozó újságírók mellett független médiatulajdonosokat is célba vett”.

Okkal feltételezhetjük, hogy ha ez akár csak valószínűsíthető lenne, akkor az irreleváns részletekre is kitérő Washington Post kiemelt helyen említette volna a magyar vonatkozást.